Az egyház egészét szolgáljuk
Akkor végezzük jól a szolgálatunkat, ha munkánk eredménye pozitívan hat vissza a gyülekezetekre – véli Bogárdi Szabó István. A Zsinat lelkészi elnökét 2016 legfontosabb közegyházi feladatairól, a Jövőkép-bizottság újraindításáról, egyházunk és az állam kapcsolatáról, valamint a keresztyénüldözésről kérdeztük.
Az irgalmasság nem végtermék
„Mondjuk ki végre: nem a vagyoni különbségekkel, hanem az emberrel van baj! Az emberrel, aki a sokról nem tud lemondani annak a javára, akinek kevesebbje van. Meg az emberrel, aki elüldögél a semmijében, és elvárja, hogy akinek sok van, az adjon neki." Bogárdi Szabó István püspökkel az irgalmasságról beszélgetett Fekete Ágnes, a Kossuth Rádió szerkesztője.
A klímacsúcs résztvevőinek üzent Ferenc pápa
Erőfeszítésre és eredményekre szólította fel a Párizsban zajló klímakonferencia résztvevőit Ferenc pápa a vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében, hangsúlyozva, hogy az éghajlatváltozás negatív következményeinek enyhítése a szegénységgel szembeni fellépést is segíti.
Adventi nemezelés
Gyönyörű gyapjúfigurákat készíthetünk tűnemezeléssel. A nemezelés egyesíti magában a kreativitást és a természetközeli hagyománytiszteletet úgy, hogy közben remek lehetőséget kínál közösségépítésre is.
„Nem mindegy, mit teszünk...”
Éghajlati igazságosság – Egy igazságosabb és fenntarthatóbb holnapért címmel rendezték meg a IV. Ökogyülekezeti Konferenciát november végén.
A párizsi klímacsúcs és az egyházak
Párizs – A Föld hőmérséklet-emelkedésének korlátozása, a terhek nemzetek közti elosztása, a kitűzött célok finanszírozása, mind olyan kérdések és témák, amelyeket a párizsi klímakonferencián várhatóan megvitatnak. A november 30-án kezdődött és két héten át tartó ENSZ-klímacsúccsal kapcsolatban számos egyházi vezető is elmondta véleményét.
A remény jeleiről beszélt az EVT főtitkára a párizsi klímacsúcs előestéjén
„Eljött a változás pillanata, és ez valószínűleg súlyosabb, mint gondoljuk" – írta Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára adventi üzenetében, a párizsi klímacsúcs (COP21) előestéjén.
Bevásárlóközösség indul Tatán!
A kezdeményezés gazdája a Tatai Református Gyülekezet, ökogyülekezet.
Teremtés Ünnepe programok Telkibányán
A Telkibányai Református Gyülekezet idén hatodik alkalommal rendezte meg a Teremtés Ünnepi rendezvénysorozatát. Képes beszámoló itt olvasható.
IV. Ökogyülekezeti Konferencia regisztrációs link
ÉGHAJLATI IGAZSÁGOSSÁG. EGY IGAZSÁGOSABB ÉS FENNTARTHATÓBB HOLNAPÉRT.
Évek és fényévek
A vallás és természettudomány kapcsolatával foglalkozó Jesenius Központ következő előadása.
Ökológia és természet-spiritualitás konferencia
Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikájának értelmezései
IV. Ökogyülekezeti Konferencia
2015. november 28. Budapest
A vallás a klíma védelmében
Morális parancs és mindennapi gyakorlat konferencia
Feljegyzések egy zarándok naplójából
Délután érkeztünk meg Fehérvárcsurgóra, zarándoklatunk kiindulópontjára. Hiába a kései idő, nem maradt üresen a nap. A nyitóáhítat két mondata azóta sem hagy nyugodni: it’s your Camino.
Rendezvény az egyházak környezetvédelmi szerepéről
Az egyházak környezetvédelmi szerepéről tartanak egésznapos konferenciát szerdán a Földművelésügyi Minisztérium szervezésében a „LAUDATO SI’ a közös otthonunkra való figyelemről” című pápai enciklika kapcsán.
Klímaböjt
Imádkozz és tégy az éghajlatváltozás kedvezőtlen folyamatai ellen!
EGYHÁZI VEZETŐKKEL EGYEZTETETT ÁDER JÁNOS A PÁRIZSI KLÍMACSÚCS KAPCSÁN
Az élő bolygót olyan állapotban kell az utódokra hagyni, ahogy kaptuk – hangsúlyozta az államfő amikor Veres András római katolikus és Szabó István református püspököket fogadta szerdán a hivatalában. Az egyházi vezetők és az elnök egyetértettek abban: ez a párizsi klíma-csúcs tétje.
Tebenned bíztunk eleitől fogva- Biciklis zarándoklat
Fekete Ágnes riportja Szűcs Boglárkával a Teremtés Hetéről. 2015.10.07.
Tebenned bíztunk eleitől fogva- Interjú Kodácsy Tamással
Fekete Ágnes interjúja Kodácsy Tamással a Teremtés Hetéről Kossuth - szeptember 16., szerda, 13:30