Éves beszámoló - 2013

BESZÁMOLÓ AZ ÖKOGYÜLEKEZETI PROGRAM MUNKÁJÁRÓL

2013

A tevékenység megnevezése:

A Magyarországi Református Egyház Teremtésvédelmi programja

A szervezet neve, székhelye:

Ökogyülekezeti Program, 1146 Bp., Abonyi utca 21.

A programtervben megnevezett tevékenység kezdete és vége:

2014. január 01 – 2014. december 31.

Programvezető:

Dr. Kodácsy Tamás

Program koordinátor:

Szűcs Boglárka

1.Az Ökogyülekezeti Program működésének leírása

1.1.A Program célja

A Program indulásakor az alábbi célok kerültek meghatározásra, amelyekben 2013-ban sem történt változás:

  • a témában tevékenykedő embereket és közösségeket összekapcsolni, számukra fórumot biztosítani,
  • egy speciálisan erre a célra megfelelő honlapot létrehozni,
  • ötleteket közzétenni, jó példákat bemutatni,
  • a szakmai koordinációra alkalmas, felkészült testületet (Ökogyülekezeti Tanács) létrehozni és
  • ösztönzésképpen egy „ökogyülekezet díj”-at alapítani, amelyre egy az Ökogyülekezeti Tanács által meghirdetett pályázati anyaggal tudnak gyülekezetek, intézmények, ill. keresztyén közösségek pályázni.

1.2.Szervezeti ismertetés

Az Ökogyülekezeti Program a teremtésvédelem gondolatát kívánja népszerűsíteni a gyülekezetekben. A Magyarországi Református Egyház elkötelezett a teremtett világ iránti felelősség-vállalásban, ezért a Skót Egyház környezettudatos programjához hasonlóan a magyar gyülekezetek és egyházi intézmények számára egy önkéntes teremtésvédelmi, környezettudatos programot dolgozott ki, amely segíti azokat, akik tenni akarnak. Ezen a területen számos ötlet, helyi kezdeményezés született és program valósult már meg eddig is egyházunkban, ennek az együttműködésnek a célja ezek további erősítése és újak indítása. Skót testvéreink sok éves tapasztalata, országos hálózata segítségünkre van abban, hogy ezt a feladatunkat a lehető legjobban valósítsuk meg.

1.2.1.Személyi feltételek

2012. január 4-én alakult meg az Ökogyülekezeti Tanács, amelynek tagjai az egyház és a gyülekezetek ökológiai érzékenységének megerősítésére kötelezték el magukat A Tanács tanácsadó testületként működik, felhatalmazza a programvezetőt és a koordinátort a napi ügyviteli teendők ellátására. A programvezető és a koordinátor napi kapcsolatban állnak egymással, a koordinátor a fontosabb kérdésekben egyeztet a programvezetővel, erre a célra a dokumentumokat 2013. februárjától közös informatikai rendszerben megosztották egymással, így azok egy központi helyen frissülnek. Amennyiben indokolt, a Tanács bevonásával folytatódik az egyeztetési folyamat. A Program működését a Zsinati Hivatal gyakornokai és 2013-tól a Programba jelentkező önkéntesek is segítették.

 

 

Személyi változások 2013-ban

Dr. Botos Barbara lemondott tisztségéről családi elfoglaltságai miatt, Ifj. Gyimóthy Géza távozott koordinátori feladatköréből új munkaköréből adódó elfoglaltságai miatt. Szűcs Boglárka 2013. február 1-től átvette a koordinátori teendőket és ezzel egyidejűleg lemondott tanácstagi tisztéről.

 

Az Ökogyülekezeti Tanács tagjai (2013)

- ifj. Gyimóthy Géza környezetmérnök

- Fekete Ágnes lelkész

- Karsay Eszter lelkész

- Dr. Kodácsy Tamás lelkész

- Konkolyné Bihari Zita klimatológus

- Szabó Mária közgazdász

- Szalay László Pál lelkész

- Dr. Végh László fizikus

- Dr. Victor András környezeti nevelő

1.2.2. Pénzügyi, tárgyi feltételek

A pénzügyek átvétele zökkenőmentesen lezajlott Visontai Dóra közreműködésének köszönhetően. A korábbi gyakorlat kiegészült, létrehoztunk egy házi-pénztárat is.

A Program finanszírozása több lábon áll: részben az ECEN keretében a Skót Egyházzal kialakított együttműködésként külföldi pályázati forrásból, a Rajnai és a Westfaliai Egyház által nyújtott forrásból és a Zsinati támogatásból gazdálkodott. További pályázatot is beadtunk (Zukunft Einkaufen), amely azonban rajtunk kívül álló formai okok miatt nem nyert.

A Zsinati Hivatal eszközbeli szolgáltatásait (nyomtató, posta, terem, stb.) igénybe vettük. A programkoordinátor egy telefonkészüléket használ az ügyek bonyolítására, a programvezető és a koordinátor erre a célra használt számítógépe saját tulajdonú.

2. Kapcsolatok, programok 2013-ban

Az Ökogyülekezeti Program hazai és külföldi kapcsolatrendszere tovább bővült 2013-ban.

2.1.Részvétel a közegyházi életben, Zsinati Hivatal

Véleményeztük a Fejlesztési Terv (Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív Program, KEHOP és Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) kijelölt részeit. Bemutatkozott a Program Hamburgban a Kirchentagon, (2013.05.) az MRE missziós területei között.

2.2.Gyülekezeti kapcsolatok

Tovább bővült az ökogyülekezetek és a program iránt érdeklődők száma

Kapcsolatfelvétel történt számos gyülekezettel, amelyek közül a következőkben felsoroltak csatlakoztak is a programhoz.

 

 

Ökogyülekezeti cím és díj pályázatok 2013-ban

Ökogyülekezeti díjazott:

Soproni Evangélikus Egyházközség

Ökogyülekezeti címet nyert:

Budapest-Budahegyvidéki Református Gyülekezet

Sáregresi Református Egyházközség

Budapest-Klauzál-téri Református Egyházközség

Csabdi Református Egyházközség

Jósvafői Református Egyházközség

Pestszentimrei Református Egyházközség

Szentkirályszabadjai Református Gyülekezet

2.3.Civil kapcsolatok

Szakmai együttműködést építettünk ki az alábbi civil környezet-, természetvédelmi szervezetekkel:

MME-Magyar Madártani Egyesület (Csillagpontos megjelenés – Ifj. Gyimóthy Géza), Madáretető-készítés és fotópályázat (Szűcs Boglárka)

Nimfea (Csillagpontos megjelenés, ismeretterjesztés, környezeti tanácsadás, Szűcs Boglárka)

Ökoszolgálat Alapítvány (Ökogyülekezeti konferencia, termékbemutató, kiadványok, környezeti tanácsadás, Szűcs Boglárka)

2.4.Külföldi kapcsolatok

Több külföldi előadó vendéglátását, Magyarországon tartózkodását, programjait, szabadidejének kitöltését teljes-körűen megszerveztük:

  • Alan Warritty, skót geográfus

A II. Ökogyülekezeti konferencia meghívott előadója

  • Rev. Norman Hutcheson, skót lelkipásztor, Dalbeatty ökogyülekezet

Teremtésvédelmi verseny zsűritag, skót tanulmányút vendéglátója

  • Chris Naylor, A Rocha programigazgató

Csillagpont meghívott vendégelőadó (Ifj. Gyimóthy Géza)

Chris Naylorral megbeszélést tartottunk együttműködési lehetőségeinkről is, Závodi Emese részvételével. Az önkéntes diakóniai Éven keresztül Franciországba és Portugáliába tervezünk önkénteseket közvetíteni. Részt vettünk továbbá a Skót delegációval együtt szervezett vacsorán, amelyen megismerkedtünk az Országos Teremtésvédelmi verseny nyerteseinek vendéglátóival. Folyamatban van egy temesvári szakmai kapcsolat kiépítése, Adrian Shaw (Climate Change Office, GB) javaslatára.

Az ECEN (Európai Keresztyén Környezetvédelmi Hálózat) tagja vagyunk.

 

3. Megjelenés, design fejlesztése

Szórólap

Magyar és angol nyelvű tájékoztató anyagot szerkesztettünk amely közérthetően informál teremtésvédelmi programunk lényegéről, céljairól, csatlakozási lehetőségekről. A kiadványban az Egyháztáji Programról szóló rész is helyet kapott, utalva ezzel a két terület (teremtésvédelem, mezőgazdasági termelés és agrárkereskedelem) összekapcsolásának fontosságára. A kiadványt újrahasznosított papírra és környezetbarát nyomdatechnológiát alkalmazó üzemben sokszorosíttattuk.

Ökogyülekezeti emlékplakett

Az ökogyülekezeti díjat elnyerő gyülekezet egy emlékplakettet kap, amely szimbolizálja a teremtésvédelem érdekében végzett munka komolyságát. A plakett iparművész által, kézimunkával készített, egyedi műalkotás. 100 %-ban természetes anyagból készült, környezetbarát technológiával. Tartalmazza a Program logóját, ezzel népszerűsítve azt. Könnyen felszerelhető és időtálló.

Tájékoztató anyagok, plakátok

A Csillagpont Református Ifjúsági Fesztiválra készítettünk általános tájékoztató plakátokat. A jövőben ezeket tervezzük tartósabb formátumúra lecserélni.

Névjegykártya

Az ismertség növelése, kapcsolatrendszer bővítése megkívánta egy, a logóhoz igazodó névjegykártya használatának bevezetését.

Öko-szeretetvendégség

A Programba illeszkedő elemeket vezettünk be a vendéglátások alkalmával, pl. természetes, magyar alapanyagból, tartósítószer-mentesen készült gyümölcsszörp, gyümölcsök, aszalványok. A Program egyéb elemei mellett erőteljes szemléletformáló hatással bír a szokások ilyen jellegű megváltoztatása is.

Egyháztáji program átadása a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, a program beindításában való közreműködés.

4. Informatikai fejlesztések, kommunikáció, tudásbázis

Dokumentumok kezelése, tárolása

2013. februártól Dropbox rendszerben, egy közös tárhelyen történik a dokumentumok mentése. Így a tanácstagok számára is könnyen elérhetővé, egyszerűbbé és átláthatóbbá vált a rendszer.

Honlap

Az Ökogyülekezeti honlap megjelenésének modernizálása, tartalmi megújítása folyamatban van. A Kommunikációs Iroda segítségével elkészült egy minta-verzió, amelyet folyamatosan tesztelünk, töltünk és hamarosan véglegesítünk.

Facebook

A hírek gyors és hatékony áramoltatásában nagy szerepet játszik az Ökogyülekezeti Program Facebook oldala.

Média

Újságírókkal, riporterekkel való kapcsolatfelvétel, nyilatkozatok, cikkek küldése, közreadása. ECEN honlap (Szabó Mária ÖT tanácstag).

Szakirodalom-, tudásbázis fejlesztése

A teremtésvédelem témaköréhez kapcsolódó könyvek, cikkek figyelése, beszerzése. (PL. Végh László (ÖT tanácstag): Természettudomány és vallás, Zöldellő Egyház, Nail Hollow: No oil in the lamp, stb.)

 

Kapcsolattartás a tanácstagok között

A júliusi tanácsülésen merült fel az igény a gyakoribb eszmecsére, amelyet azonban a földrajzi távolságok miatt nem tudunk megvalósítani. Áthidaló megoldásként minden hónapban Skype-megbeszélést tartunk, amelyekről emlékeztetők készülnek.

5. Programok, tevékenységek 2012 utolsó negyedévében és 2013-ban

A feladatok ellátásában, szervezésben résztvevő tanácstagok neve feltüntetve

 

2012. IV. negyedév

  • Ökoteológiai előadás: Teremtésvédelem. Ráday Szakkollégium Otthonóra, 2012.10.15. (Dr. Kodácsy Tamás)
  • KRE HTK Ökoteológia szeminárium (heti 2 óra) 2012/13/2 tanév (Dr. Kodácsy Tamás)
  • Nézzétek az ég madarait fotópályázat kiírása (Gyimóthy Géza)
2013. I. negyedév
  • Tanácsülés (ifj. Gyimóthy Géza, Fekete Ágnes, Karsay Eszter, Dr. Kodácsy Tamás, Szabó Mária, Szalay László Pál, Dr. Victor András, Szűcs Boglárka, Újváry László
  • Sao Paulo Statement véleményezése (Kodácsy Tamás, Szűcs Boglárka)
  • Nézzétek az ég madarait fotópályázat lebonyolítása (Victor András, Gyimóthy Géza, Szűcs Boglárka)
  • Fejlesztésügyi tanácskozásban való részvétel (Kodácsy Tamás, Szűcs Boglárka)
  • Egyeztetés az Egyháztáji Program működtetéséről a Magyarországi Református Szeretetszolgálattal (Fekete Ágnes, Kodácsy Tamás, Szűcs Boglárka)
  • Ökoteológiai előadás: A teremtéstörténet mai kihívásai szolgálatunkra nézve. Lelkésztovábbképző Dél-Pest EM, Dunavarsány, 2013.03.04. (Dr. Kodácsy Tamás)
2013. II. negyedév
  • II. Ökogyülekezeti konferencia: „Mesterséges életünk, mennyi természetes van bennünk?“ címmel (Victor András, Karsay Eszter, Szűcs Boglárka)
  • Fotókiállítás a Nézzétek az ég madarait fotópályázat nyertes pályaműveiből (Kodácsy Tamás, Szűcs Boglárka)
  • Kirchentagon való részvétel, bemutatkozás, szakmai anyagok elkészítése (Szűcs Boglárka)
  • Ökoteológiai előadás: Kereszténység és fogyasztói társadalom (Teremtésvédelem) Ökumenikus Lelkészkörök Találkozója, Bp. Fasori Ev. Gim. 2013.05.23. (Dr. Kodácsy Tamás)
  • Országos Teremtésvédelmi verseny (Victor András zsűrielnők és a feladatok kidolgozója, Rev. Norman Hutcheson zsűritag, Szűcs Boglárka))
  • Skót tanulmányút megszervezése, lebonyolítása, a Teremtésvédelmi verseny nyerteseinek kísérése (Rev. Norman Hutcheson Dalbeattyi lelkipásztor szervezésében és vendéglátásában, Szűcs Boglárka)
  • Teremtés Hete előkészítése, megbeszélés, tervezés Ararát Munkacsoport és Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület közreműködésével. (Kodácsy Tamás Szűcs Boglárka)
  • hamburgi cserkészcsapat magyarországi tartózkodásának szervezése, (túraajánlatok összeállítása, helyszínek, túravezetés, term.védelmi területek, városnézés, Szűcs Boglárka)
  • Magyar Telekom XIV. Fenntarthatósági kerekasztal beszélgetés, I. Delfin-díj átadás – (legfenntarthatóbb hazai vállalkozás cím), kapcsolódó beszélgetés az MRE-vel való együttműködési lehetőségekről,pl. Közösségi kertek működtetése (Szűcs Boglárka).
  • A CEC Konferencia CO2 adójának célfelhasználása -„Gyümölcsfák a papkertben Program“ egyeztető megbeszélések (Kodácsy Tamás)
  • Egyházzenei Fesztiválon való standolás, kiadványok, ismeretterjesztés, környezetvédelmi tanácsadás (Szűcs Boglárka).
  • Ökogyülekezeti Információs és Gyakorlati központok létrehozása észak ill. kelet Magyarországon. Szalay László Pál (ökogyülekezeti tanácstag, telkibányai református lelkész) kidolgozott egy programtervet és egy Partnerségi program keretében, együttműködést kezdeményezett a Hajdúnánási Református Gyülekezettel (Kocsis Áron lelkipásztorral). A program és a pályázat megvalósítása átnyúlik 2014-re. A költségkeret közel 50 millió forint, amely 50-50% arányban oszlik meg a két gyülekezet beruházásai és programjai során.
2013.III.negyedév
  • Csillagpont Református Ifjúsági Fesztiválon való megjelenés megszervezése (Ifj. Gyimóthy Géza), teremtésvédelmi előadás és beszélgetés (Dr. Végh László), ökoteológiai előadások (Kodácsy Tamás, Cristian Naylor), kerekasztal-beszélgetés (Kodácsy Tamás), ismeretterjesztés, civil természetvédő szervezetek bemutatása (MME, Nimfea), kiadványok közreadása, teremtésvédelmi játékok (Szűcs Boglárka, Fekete Ágnes) népszerűsítés (Szalay lászló Pál, Ifj. Gyimóthy Géza, Szűcs Boglárka). Helyi termelőktől származó természetes szörpök árusítása (Fekete Ágnes)
  • Tanácsülés a Csillagponton résztvevő tanácstagok részvételével (Fekete Ágnes, Gyimóthy Géza, Szalay László Pál, Kodácsy Tamás, Szűcs Boglárka)
  • Nyitott ketkapuk hétvégéje Telkibányán (Szeptember 6-8) Szalay László Pál ÖT tanácstag szervezésében. Képes beszámoló: http://www.tirek.hu/hir/mutat/36116/
  • Szeged-Petőfi téri Gyülekezetben ismeretterjesztés, teremtésvédelmi játékok, beszélgetés. Halászléfesztivál 2013. szeptember 07. (Szűcs Boglárka)
  • Teremtés Hete országos nyitóistentisztelet, Hajdúnánás, 2013. szeptember 29. Vendéglátás: Kocsis Áron, Hajdúnánás Ökogyülekezet. Szervezés, részvétel, szolgálat (Szalay László Pál, Kodácsy Tamás, Szűcs Boglárka), Zöldellő Egyház c. könyv bemutatása, stúdióbeszélgetés (Szalay László Pál) http://nanastv.hu/nanastv/okomenikus-program-orszagos-megnyitoja-a-reformatus-templomban-video_c845c101e.html, http://nanastv.hu/nanastv/okomenikus-program-orszagos-megnyitoja-a-reformatus-templomban-video_a750cb836.html
2013. IV. negyedév
  • Ökogyülekezeti díjátadó szervezése, lebonyolítása (Karsay Eszter vendéglátó, Victor András díjátadás, Kodácsy Tamás ea., Bikfalvy Barnabás önkéntes, Szűcs Boglárka)
  • A Teremtés hetéhez kapcsolódó filmvetítés Pomázon, előadás, beszélgetés, Hardy Péter, Simonyi Gyula vezetésével. (Dr. Kodácsy Tamás, Szűcs Boglárka)
  • Teremtés hete program Telkibányán 2013. október 5-6. http://www.tirek.hu/hir/mutat/36228/, Teremtés hete záró istentisztelet prédikációja, http://www.tirek.hu/lap/telkibanya/hir/mutat/36232/ (Szalay László Pál)
  • Gyümölcsfák a Papkertben Program elméleti és gyakorlati képzés a Telkibányai Református Gyülekezet szervezésében, október 22., Tápiószele. 37 őshonos gyümölcsfa-oltvány átvétele, 5 gyülekezeti tag részvételével. A telepítés megtörtént.
  • VII. Kárpát-medencei Missziói- és Diakóniai Konferencia, Berekfürdő. Előadás, munkacsoport-vezetés (Kodácsy Tamás, Szűcs Boglárka)
  • Egyeztetés az Egyháztáji Program átadásáról, amelynek eredményeképpen egy működőképes konstrukció született: a teremtésvédelmi szempontok érvényesülését úgy biztosított, hogy az Egyháztáji Program vezetője továbbra is tájékoztatási kötelezettséggel tartozik az Ökogyülekezeti Tanács felé. Az újonnan kinevezett programigazgató Dr. Kocsis Attila, az elmúlt időszakban Debrecenben és környékén több egyháztáji versenyt is szervezett, lelkészi ajánlással rendelkező kistermelők bevonásával. Cél kibővíteni az ország egészére, a gazdákat, terményeket nyilvántartó adatbázis fejlesztése. Új termékcsoportok bevezetése is folyamatban van. Elindult az Egyháztáji önálló honlapja: www.egyhaztaji.hu.
  • KRE Tréninghét Ökoteológia (hallgatóknak) 2013.10.21. (Dr. Kodácsy Tamás)
  • Észak-Írországi tanulmányút a Telkibányai Gyülekezet részvételével október 25- november 4. Uniós forrásból (Kb.6 millió Ft értékben) Telkibányáról 21 fiatal és 4 felnőtt 10 napot töltött Észak-Írországban és egy ökológiai programot valósított meg. A program címe: "A mi felelősségünk" November 30. - A település lakói előtt részletes beszámoló az észak-írországi útról, annak ökológiai tapasztalatairól és hasznáról is. (Szalay László Pál)
  • Előadás a Dunántúli Református Gazdák I. Találkozóján, november 9. Pápa - Az előadás címe: Egy ökogyülekezet élete és szolgálata. http://www.refdunantul.hu/hir/mutat/11971/ (Gyimóthy Géza, Szalay László Pál)
  • Promissz Púder: Ökoteológia (Bp egyetemi gyül.) 2013.11.11. (Dr. Kodácsy Tamás)
  • Teremtésvédelmi fotópályázat meghirdetése (Gyimóthy Géza, Újváry László, Erdős Zsolt, Kurkó Csaba, Szűcs Boglárka)

 

Budapest, 2013. december 21

Szűcs Boglárka program koordinátor