Felvezetésként Szűcs Boglárka mutatta be az Ökogyülekezeti Műhely és az ELTE Kisközösségi Program közös kutatásának részeredményeit, amely a vallási elköteleződés szerepét vizsgálja a környezeti fenntarthatóságra törekvő egyházi közösségekben. Miért fontos ez nekik, mit tanulhatunk tőlük? Hogyan érzik összhangban az ökotudatosságot a hitükkel? Hogyan foglalkozzon környezeti kérdésekkel az egyház? A válaszadók  általában a hitélet fontos részének tartják, hogy környezeti kérdésekkel is foglalkozzanak A kvantitatív válaszok szerint azonban magasabb szintre helyezik a kérdéskör fontosságát, mint ami ténylegesen megvalósul a közösségben. Az egyház szerepvállalását, állásfoglalását is fontosnak tartják. Civil közösségekkel még többnyire nem épültek ki aktív kapcsolataik, ugyanakkor nyitottak az együttműködésre.

Szalay Tímea, a Csalán Egyesület képviselője egy később visszatérő gondolatot osztott meg, miszerint egyházi és civil oldalon is érdemes észrevenni, hogy a célok közösek. A különbség a két oldal nézőpontja között csak a fókuszban mutatkozik meg. Míg a zöldek fókuszpontja inkább a természet szeretete, és az ember maga kieshet a szeretet célkeresztjéből,  a keresztény álláspont inkább az embert helyezi a szeretet középpontjába, egymás elfogadása a hangsúlyosabb, a természet szeretete viszont így alárendelt szerepbe kerülhet. Az egység azonban a mindenek szeretetéből adódik, azaz mind a természet, mind az ember szeretete szükséges ahhoz, hogy a felek céljai beteljesedjenek. Így a zöld és a keresztény szempont jól kiegészíti egymást, mindkét nézőpont kell az egészhez, így a zöldek és egyhàzak közötti együttműködés egy mindkét fél részéről win-win helyzetet eredményez.

Következő előadónk Takács-Sánta András volt, az ELTE Humánökológia mesterszakának igazgatója. András egy sokkal kritikusabb szemléletet képviselt, azonban ő is egyetértett az egyházi és civil mozgalmak együttműködésének lehetőségeivel. András szerint amennyiben el akarjuk kerülni az ökológiai összeomlást, új kultúrának kell fölváltania az uralkodó, piaci-fogyasztói kultúrát, és ebben kulcsszerepe lehet a (kis)közösségek újrafelfedezésének. .  Pozitív - bár igen speciális -  példaként említette a Krisna-völgyet, ahol az ott lakók a természettel harmóniában élnek, ezzel szemben keresztény oldalról – szerinte – nincsen olyan grandiózus kezdeményezés vagy már létező projekt, ami mutatná, hogy az egyháznak ténylegesen érdeklődése homlokterében áll a teremtett világ megóvása.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület részéről Bánfalvi Német Andrea következett, aki elsősorban magáról az egyesületről beszélt, illetve szó esett Ferenc pápa 2015-ös enciklikájáról, a Laudato si’-ről, ami anagy lendületet adott az egyház környezeti elkötelezettségének. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar már 2008-ban körlevelet adott ki a teremtett világ védelméről, melyben az alapvető fogalmak és megfontolások rövid összefoglalása után cselekvési lehetőségeket és konkrét ötleteket tár az olvasók elé. Befejezésül pedig nem zárszót közöl, hanem a “Merre tovább?” kérdést teszi fel.

Erdő Klára zárta a sort, aki a budakalászi katolikus plébániák közös Szent Ferenc Karitász Csoportját képviselte. Témája a tavaly náluk megrendezésre került teremtés heti programok voltak, amit, mint kiderült, körülbelül egy éves komoly előkészítő munka előzött meg. Három alappillérre építkeztek: a hiteles szakértőkre, a közösségben rejlő összefogásra, és magára a Jóistenre, aki nélkül Klára szerint se bátorságuk, se erőforrásaik nem lettek volna, hogy ezt a hetet sikerüljön megvalósítani. A hét bemutatása egy videóval végződött, amit ezen a linken meg is tekinthetnek.

A beszámolók után több kérdést jártak körül a résztvevők. Működő jó példákat kérdeztek egyházi környezetvédelmi tevékenységre, vagy civil szervezet együttműködésére egyházi közösségekkel. Válaszul felmerült a Krisna- völgy, mint nem keresztény jó példa; az Ökogyülekezeti Cím és Díj nyerteseinek törekvései, a plébániákon beinduló Ökokörök, templomkertek közösségi vásárokkal, mint követendő jó gyakorlatok, és nem utolsósorban a szerzetesrendek, akik regulájukat követve élnek a természettel harmóniában.

A következő és egyben utolsó kérdező arra volt kíváncsi, tapasztalható-e változás az egyház környezetvédelemhez való hozzáállásában a Laudato si’ után. Takács-Sánta András szerint, noha az egyház szem előtt tartja a teremtésvédelmet, az nem tűnik elég elsődleges missziónak számára, annak ellenére, hogy Isten által teremtett világunk pusztulása a megoldásra váró probléma. A választ és a témát Szalay Tímea zárta, aki kifejtette, hogy az egyház mi mindannyian vagyunk, így az alulról szerveződő tettek előbb-utóbb el fogják érni a felsőbb rétegeket is, amivel az eredményesség is nőni fog.

A beszélgetés második felének témája a 2020-as Teremtés heti füzet címe, a „teremtő bizonytalanság” volt. Elsőként Nobilis Márió atya, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület alelnöke  beszélt a Teremtés hetéről, mint ökumenikus eseményről, és bemutatta a Teremtés hete füzetet is, illetve beszélt az idei téma és cím jelentéséről. Az egyszerű vallásosság - mondta –, biztonságot keres Istenben, ám ez a várakozás kudarcot vallani látszik, ha a vágyott biztonság megszűnik. Isten azonban ebben a bizonytalanságban még inkább velünk van, hiszen soha nem hagy el minket, sőt minél mélyebben érezzük lenni magunkat, annál inkább segítségünkre siet a megtestesülés útján a megváltással. Épp ezért vagyunk képesek még bizonytalan helyzetben is másokat segíteni, hiszen mi sem vagyunk egyedül. . Így a bizonytalanság élethelyzete – amelyet most a járványveszélyben mindannyian szokatlanul közelről megtapasztalhattunk – a teremtéstudatosság oldaláról nézve csak megerősíti a keresztények elkötelezettségét a fájdalmak orvoslására, így a teremtett világ elleni vétkekkel való szembefordulásra, valamint a kiszolgáltatottak felkarolására is.

Béres Tamás evangélikus lelkész rámutatott annak jelentőségére, hogy milyen meghatározott helye is van a bizonytalanságnak magának az egyháznak a narratívájában is, hiszen folyamatosan alkalmazkodnia kell egy nem saját maga által létrehozott normához épp annyira, amennyire a saját maga által létrehozotthoz. Szó esett továbbá az emberről, aki maga nem teremtő, de teremteni akar mintegy lemásolva, illetve modellezve Isten műveit, amivel minden teremtmény életét – beleértve a sajátját is – veszélyezteti. Végül beszélt a pandémia pozitív oldaláról, hiszen a megváltozott életkörülmények (jó esetben) visszasegítenek minket olyan ismeretekhez, amik már kezdenek elfelejtődni. Ezzel együtt visszatér a lehetőség, hogy újra magunkévá tegyük azt a régi tudást, hogy beszélgessünk egymással, illetve megosszuk egymással narratíváinkat, gondolatainkat.

Kodácsy Tamás református lelkész a klímaszorongásról beszélt, ami  bénító tehetetlenségként meggátol bennünket az előre tekintésben. Azonban minden negativitás ellenére a reménység képes ezt a szorongást felülírni. Szerinte alapvetőnek kellene lenni mindenki számára, hogy csak annyit vegyen el mindenből, amennyire szüksége van. Hozzátette, hogy a reménységből nem csak érzelmi változás, hanem a környezetünket megváltoztató cselekedetek is következnek.

A beszámolók után a hallgatóság kérdéseire került sor. Az első kérdező arra volt kíváncsi, melyek a meggyógyításra váró démonok és hogyan segíthetnek a környezetvédő civil szervezetek a teremtésvédelem megvalósításában? Márió atya szerint az igazi erő abban az eszköztelenségben van, amivel Jézus is hatott. Az egyház nem egy bármilyen célra felhasználható szervezet, segíteni tud, de a problémát megoldani nem tudja az emberek nélkül. Kodácsy Tamás véleménye szerint a démon a fogyasztói szemlélet, a mohóság, ami elveszi életerőnket, és amivel nem tudunk megküzdeni. Az evangélium üzenete az, hogy Krisztus ezektől is meg tud minket szabadítani.A következő kérdés az egyenlőtlenség okaira és lehetséges megoldásaira kereste a választ a beszélők körében. Kodácsy Tamás igyekezett ezt megválaszolni, szerinte magából a környezetvédelemből kellene szociális érzékenységnek fakadni. Kifejtette, hogy saját gyermekeink elől vesszük el a lehetőséget az életre, és elege van már a környezetvédelmi hazugságokból, hiszen fontos kérdésekről nem tudunk párbeszédet folytatni, és ezzel saját magunkat is becsapjuk. Márió atya hozzátette, hogy a pápa a Laudato si’-ben nem csak a környezetvédelemről, hanem a szegényekről is szól, hiszen nem lehet a környezetvédelmet a szociális felelősségvállalástól szétválasztani.

Harmadik kérdésünk arra vonatkozott, hogyan lehet elkerülni, hogy a környezetvédelem bálvánnyá váljon. Márió atya úgy válaszolt erre a kérdésre, hogy egyszerűen azzal, hogy a helyén kell kezelnünk a környezetünkkel való viszonyunkat. Ferenc pápa is beszél arról a Laudato si’-ben, hogy ha a létezőket bálványszerűen olyan szellemi tulajdonságokkal ruházzuk fel, amelyeket valójában nem birtokolnak (márpedig előfordul, hogy ennek tagadását a kereszténység szemére vetik, mondván, hogy a természetnek ezzel a “deszakralizálásával” nyitott utat a létezők kizsákmányolásának), akkor olyan dolgot követelünk tőlük, amit valójában nem tudnak megadni, és ezzel végső soron nem tartjuk tiszteletben saját teremtményi méltóságukat: nem engedjük, hogy azok legyenek, amiknek Isten alkotta őket. A gondolatot Kodácsy Tamás folytatta, aki kifejtette, hogy az ember szíve egy bálványgyártó műhely, és akkor lesz a környezetvédelemből is bálvány, ha Isten mellé emeljük a szívünkben, és azt gondoljuk, hogy ha „zöldek” leszünk, akkor a mennybe kerülünk. Béres Tamás hozzátette, ehhez egységes szemléletbe kell tudni behelyeznie minden felekezetnek.

A negyedik és egyben utolsó egy egyszerű, de fontos kérdés volt: Miért jó a civil szervezeteknek, ha egyházi csoportokkal működnek együtt? Kodácsy Tamás szerint a civil szervezetek sokkal erősebbek és jobb a rálátásuk a környezetvédelmi problémákra, ezért tanácstalanul állt a kérdés megválaszolása előtt. Béres Tamás azonban talált választ: az egyházak rendelkeznek spirituális inspirációs képességekkel, Márió atya pedig a második vatikáni zsinatról vett gondolattal fűzte tovább Tamás mondanivalóját, Mert egy világban élünk és egy a törekvésünk. XVI. Benedek pápa Spe salvi kezdetű enciklikáját idézve folytatta: a remény valójában azt jelenti, hogy„ a jelen, a vesződséges jelen is élhető és elfogadható, ha célhoz vezet, és mi e cél felől bizonyosak lehetünk; ha ez a cél olyan jelentős, hogy igazolja a hozzá vezető út megtételéhez szükséges erőfeszítéseket.”

A felekezetek és a közöttük lévő különbségek, a közös pontok és a közös érdekek ilyenfajta találkozása inspiráló élmény volt. Tegyünk hát együtt teremtett világunk szépségéért és vigyázzunk egymásra!

 A ZöldCivilOn teremtésvédelmi plenáris felvétele megtekinthető ITT

A ma legyen ajándék holnap is! - kisfilm a budakalászi Teremtés Hete rendezvényről (2019.) 

Korom Lilla - Károli Gáspár Református Egyetem kommunikáció szakos hallgató