Hívő közösségek és a környezetvédelmi mozgalmak

Az Edinburghi Egyetem, az Egyesült Királyság Művészet és Bölcsészet Kutatótanácsa, valamit az Európai Keresztyén Környezetvédelmi Hálózat (ECEN) közös szervezésében került sor egy három napos szimpóziumra május 18–20 között, amelyen a hívő közösségek teremtésvédelmi tevékenysége került fókuszba. A három nap során során a kutatók, szakértők és elkötelezett hívők keresték az utat a szorosabb együttműködésre, az egyházi közösségek segítésére.

Az európai egyházak már az 1960-as évek óta hangot adnak a teremtésvédelem fontosságának, felhívják a figyelmet a teremtett világ kincseinek megőrzésére. Ez a konferencia is ennek a hagyománynak a folytatása. Michael Northcott professzor nyitóelőadásában a „Földi idő és a környezeti igazságosság" témában bemutatta annak a kutatásnak az első eredményeit, amelyben a skót ökogyülekezeti mozgalom eredetét, működését és hatását vizsgálták. A skót testvérszervezet fontos szerepet játszott a magyar ökogyülekezeti program indításában is. A konferencia helyet adott különböző előadásoknak, párbeszédnek és egy természetismereti kirándulásnak is.

Az ECEN delegációban részt vett a konferencián Kodácsy Tamás is, a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának tanácstagja, aki a sáfárság kálvini gondolatának kortárs környezetvédelmi aktualitásáról tartott előadást.

Kodácsy Tamás

 

Forrás: http://reformatus.hu/mutat/13720/