A IV. Ökogyülekezeti konferencia margójára.
„Olyan megbeszélésre van szükség, amely valamennyiünket egyesíti, mert a környezettel kapcsolatos kihívás, melyet megélünk, és annak emberi gyökerei, mindannyiunkat érdekelnek és érintenek. A magatartásformák, amelyek akadályozzák a megoldás útját – a hívők között is – a probléma tagadásától a közömbösségig, a kényelmes beletörődésig vagy a technikai megoldásokban való vak bizalomig terjednek. Új, egyetemes szolidaritásra van szükségünk.”
(Ferenc pápa)
Azért érdemes figyelmeztetni magunkat, mielőtt teljesen átszellemült állapotba kerülünk, hogy a „teremtésvédelem” kérdése, ahogy a római katolikus és protestáns egyházak hívják a környezetvédelem egy sajátos formáját, 1999 óta akár hazánkban is a közbeszéd tárgya lehetett volna. Ekkor jelent meg ugyanis dr. Bolyki János teológiai professzor tollából a „Teremtésvédelem” – Ökológiai krízisünk teológiai megközelítésec. munkája. Majd ezt követték nagyszerű műhelymunkák, mint pl. a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, ahol a Szociáletikai Tanszék két ilyen témájú könyvet is kiadott „A teremtett világ megőrzése”(2000) címmel.
„Az itt olvasható tanulmányok, előadások, illetve dolgozatok arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a Biblia helyes értelmezése, a keresztyén spiritualitás, valamint az emberről és az Istenről alkotott hiteles kép alapján a keresztyén hitnek és teológiának van mondanivalója az ember és a világ kapcsolatáról: az, hogy a teremtett világ megőrzése számunkra hitkérdés, hogy a környezet megőrzése és művelése megfellebbezhetetlen isteni parancs.”
(Dr. Fazakas Sándor)
A téma népszerűsége több mint egy évtized múlásával sem csillapodott, mert egyházi és világi berkekben egyaránt foglalatoskodtak a felelőségi kör kimérésével, a lelkiismeret ébresztésével és a praktikum elsajátításával. A katolikusok Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesületbe tömörülnek, az evangélikusokat az Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoport szervezi, a reformátusoknak pedig Ökogyülekezeti Mozgalmuk van. A keresztyén törekvések összehangoltságát mutatja, hogy a Párizsi Klímacsúcsra komoly, demonstratív célzatú, ökumenikus kerékpáros zarándoklattal készültek. Az Európát átszelő észak-dél, kelet-nyugati irányba haladó kerekezők üzenete, már megérkezett a francia fővárosba. A szimbolikus staféta, amit egymásnak adtak át a különböző nemzetek fiai azt a földet tartalmazza, aminek a megmentéséért az egyházak jelenleg is imádkoznak és dolgoznak.
„Mozgásban levő társak, zarándokok közössége vagyunk. Az élet teljessége felé utazunk együtt. Imádkozunk Isten vezetéséért és buzdításáért, hogy az igazságosságért folytatott jelentős és alkotó jellegű kapcsolatokon át zarándoklatunk nyitottá tegyen minket egymás iránt. Élet Istene, vezess, hogy igazságod és békéd eszközei lehessünk!”
(A Spitzbergákról induló zarándokok imádsága)
„Urunk vagy, s ura vagy teremtett világunknak. Fájlaljuk a rombolást, pusztítást, az elorzott javakat, a bitorolt földet, a kapzsi szívet, melyek a mi vétkeink. Szeretnénk mi is jótéteményt gyakorolni felebarátaink és bolygónk iránt. Add Urunk, hogy világunk felé úgy közeledhessünk, mint ékességed, pompás díszed, fejedet keretező koronád felé.”
(A magyar kerekezők Tokajban elhangzott imádsága)
Ilyen indítékok mentén szerveződött november 28-án a IV. Ökogyülekezeti Konferencia Budapesten. Az együttgondolkodásnak a témája nem is lehetett más, mint az éghajlati igazságosság és a párizsi klímacsúcs. Gondolhatnánk, hogy ennyi értekezés, találkozó, megbeszélés, szeminárium után lanyhult az érdeklődés az egyházi szerepvállalás és a párizsi előrejelzések iránt. Bár létszámában nem a legerősebb szimpózium volt a több mint 30 főnyi résztvevővel, de az aktivitást és az elhangzott gondolatok „up to date” voltát és mélységét tekintve figyelemreméltó.
A nyitó áhítatot Fekete Ágnes tartotta, akinek felvezető gondolatait a „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét”(2Tim 1,7) gondolat köré építette. A mindennapi félelmek felvillanása után előkerültek az életösztönünkből fakadó görcseink, ami a terrorizmus és a klímaváltozás okozta kiszámíthatatlan jövő által kelt pánikot. Persze a félelem bizonyos dózisban orvosság, de a napi pusztítás és káosz hullámai már rég a fejünk búbján is átcsapnak. Fekete Ágnes kiemelte, hogy az isteni szeretet lángjának a továbbadása lehet a mi fegyverünk a jelen félelmeivel szemben.
Feiler József klímaszakértő előadásában először magával a klímaváltozás problémájával szembesítette a jelenlévőket. Több szemléltető példával, és animációval adott ébresztő impulzusokat.
„Jelen időről beszélünk. 2015 februárjában szintén rekord méretű volt a kiterjedés csökkenése az Északi-sarkon a jégfedettségnek. Mi még megérhetjük azt, hogy teljesen jégmentes lesz az Északi-sark.”
(Feiler József)
A kihívás nagyságának érzékeltetése után tért rá a Párizsban zajló klímacsúcs lehetséges forgatókönyveire. A korábbi kudarcok, rossz reakciók fenntartásokat fogalmaznak meg a külső szemlélőkben és a bennfentes elemzőkben egyaránt. A világ nagy része azért szurkol, hogy valós eredménnyel záruljanak a tárgyalások. Most egy olyan egyeztetésre kerül sor, ahol az előzőektől eltérően az egyházaknak sokkalta komolyabb szerepe lesz. A vallási közösség tárgyalási pozícióját erősíti a közelmúltban megjelent pápai enciklika is.
A fő probléma Feiler szerint a résztvevők vállalásaiban rejlik. Ha valami nem ellenőrizhető, ha mindenkire rá van bízva a jelentés indikátorainak a meghatározása, ha nincs összehasonlítási lehetőség, akkor nem jutunk előre. Nehézséget okozhatnak még a nagykibocsátók, hogy épp merre mozdulnak, milyen érdekek, elképzelések, paktumok mentén navigálnak. Aztán még egy bizonytalansági faktor, hogy a döntéshozók, a miniszterelnökök, milyen belső elkötelezettséggel térnek haza a tárgyalásokról. „Talán ez még fontosabb annál, hogy mi van a tárgyalási szövegben.” – vélekedett az előadó.
Csak úgy lehet valóságos kihatása a párizsi tárgyalásoknak, ha hosszú távú célokat − mondjuk 2100-ig – képesek megfogalmazni és azokban megegyezni a résztvevők. Ha meglesznek ezek az adatok, az elérni kívánt értékek, akkor erről a gazdasági szereplőket tájékoztatni kell, hogy milyen beruházásokban gondolkodjanak. Ami szintén elengedhetetlen a pozitív változásokhoz, az az átláthatóság. Pl. a fejlődő országok is tegyék nyilvánossá a széndioxid-kibocsátási adataikat.
A felvázolt három lehetséges forgatókönyv mind hordozott magában valami kockázatot. Az első modellezett forgatókönyvben pesszimizmusra adhat okot, ha nincs valós megállapodás, nincs politikai eltökéltség, nem stabil a felálló rezsim. A második forgatókönyv, ami elfogadható lenne ugyan, de abban is megjelenik egy kakukktojás. Ez a tűzfal szindróma, amikor is a gazdag országok (pl. Szingapúr) ugyanazokat a kedvezményeket követelik maguknak, mint a valóban fejlődő országok. A harmadik variációban, ahol ugyan minden összevág, az óvatosság elengedhetetlen. Az adaptáció egy olyan mentesítő folyamat, ami az éghajlatváltozásból eredő károkat mérsékli. Itt viszont a fejlett országoknak kellene plusz vállalásokkal, komoly önmérséklettel ösztönözni a folyamatot.
Kodácsy Tamás teológus előadásában, a „Mi tehet az egyház?” kérdésre adott izgalmas válaszokat. Rögtön az elején leszögezte, hogy nem is lehet kérdés az egyházak szerepe. Nagyon sokat tehetnek azért, hogy milyen jövőre ébredünk. Első lépésben rámutatott arra, hogy a Tízparancsolatnak milyen ökológiai vetülete lehet. „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad tenéked!”(2Móz 20,12) – olvassuk a Bibliában.
Soha ilyen szituáció nem volt a világtörténelemben. Az éghajlati igazságosság, közös erőforrás halmazt jelenti. Régen ez az erőforrásokon osztozás egyszerűbb volt. Látható volt ki hol húzza meg a határt. Ma sokkal kegyetlenebb a helyzet, mert a földet, az erőforrást nem a szomszédunktól vesszük el, hanem a gyermekeinktől. Úgy vesszük el tőlük, hogy nem tudnak ellenkezni.
Az előadó nem a párizsi forgatókönyvek valamelyikétől reméli a változást. Szkeptikus és nem gondolja, hogy lesz olyan eszköz és megállapodás, amivel ellenőrizni lehet az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentését. Az országok és bennük az egyének úgy gondolkodnak, hogy miért pont ők korlátozzák magukat, miért ők oldják meg a Föld problémáját, tegyék meg mások, a hatalmasok. Erre csak a Jézusi megoldás adhat feleletet: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Mt 22,29). Isten teheti képessé a különböző országok lakóit arra, hogy ne észérvek mentén, önző módon tekintsenek a klímaváltozás következményeire.
Ebben a feszültségben, amikor a keresztyén ember vajúdik a tehetetlenség krízisében, adhat feloldást Selly McFagu gondolata:
„Az isteni szeretet nem csak akkor van velünk, amikor aktívan teszünk a bolygónk pusztulása ellen. Hanem a tehetetlen szenvedésünkben is jelen van, amikor bolygónk meggyógyítása kudarcra van ítélve.”
(SellyMcFagu)
A párizsi tárgyalásokon ennek a más dimenziónak a szükségességét hangsúlyozta Kodácsy, és szerinte bizakodásra adhat okot az, hogy az egyházak ott lehetnek. Egy hajnali állapotban élünk, ami a sötétségből jön, de a világosságot vetíti előre. Kodácsy Tamás azt próbálta teológiai érveléssel megértetni, hogy a jelen lehetőségein túl a keresztyén ember számára ott az Istenbe vetett hit, ami a végtelenre nyitott. A Mindenható nem szűkösködik a lehetőségekben. A Szentírásból Ézsaiás próféta könyvét hozta példának, ahol a „teremtés” fogalmának a felvillantásával vigasztalta a fogságban lévő népét Isten. Amikor előre tekintünk, akkor is a teremtés fogalma ad magyarázatot az eljövendő új égre, új földre és új Jeruzsálemre.
„Jeruzsálemről van szó. Falról van szó. Folyóról van szó. Újjáteremtésről van szó. Bennem azt a kérdést veti fel, hogy amit most teszek, azzal hogyan fogok szembesülni a kozmikus Krisztus képben. Amikor várjuk a világ végét, akkor a mi feladatunk nem a siettetése a mielőbbi pusztulásnak, hanem amit Isten jónak alkotott, annak a megőrzése.”
(Kodácsy Tamás)
A konferencián az újonnan belépő ökogyülekezetek is bemutatkozhattak, valamint Újvári László ismertette legújabb projektjeit. Egyrészt a helyszínen meg lehetett tekinteni az énekesmadarakról készült kiállítását, másrészt kedvcsinálónak levetítette Czikó Tivadar, Lévays diák kisfilmjét, ami a telkibányai tűnemezelős foglalkozást örökítette meg.
Szűcs Boglárka programreferens beszámolt az elmúlt év eseményiről. Mivel az Ökogyülekezeti Mozgalom rohamléptekkel növekszik, 2012 óta 19 ökogyülekezet alakult az országban, szükséges, hogy az eddigi önkéntes munkát több professzionális, fizetett munkatárs is segítse. Reménység szerint 2016-tól megújult, a jövő igényeihez illeszkedő formában fog az Ökogyülekezeti Tanács működni.
Szalay László Pál
Hozzászólások