2014. Már. 17. dr. Viczián István

 

Amikor a múlt század második felében Darwin evolúciós elmélete kezdett elfogadottá válni, felmerült kérdés, hogy mi előzte meg az élet kialakulását, hogyan alakult ki maga az élet? Az ide vezető utat nevezték kémiai evolúciónak. Századunk első felében jelentek meg Oparin orosz, Haldane és Bernal angol és Urey amerikai tudósok elméletei, amelyek a kémiai evolúció menetét részletesen kidolgozták. Századunk második felét a kísérleti munka kiteljesedése jellemezte: az ötvenes évek óta számtalan kísérletben próbálták meg rekonstruálni azokat a kémiai folyamatokat, amelyek az élő anyag építőköveinek, az egyes szerves vegyületeknek a képződéséhez vezethettek a korai Földön. E kísérleti munkát elősegítette a biokémia, az űrkutatás, a mélytengeri kutatás és általában a geokémia nagyarányú fejlődése az elmúlt évtizedekben. A három amerikai szerző könyve mintegy számvetés a század végén: hová jutott, milyen eredményeket könyvelhet el ez a fél évszázados erőfeszítés?

Az eredmény egyszersmind lenyűgöző és kiábrándító: Sikerült számtalan szerves vegyületet előállítani olyan körülmények között, amelyek feltehetően jellemezték az ősatmoszférát és az ősóceánt, sikerült energiaforrásokat találni, amelyek mozgathatták a reakciókat. Ugyanakkor a nehézségek is világossá váltak: Az ősatmoszférának redukálónak kellene lenni az elméletek szerint, de mind több jele van, hogy inkább oxidáló volt. Az ősóceán vizében, vagy annak valamilyen elzárt részében olyan töménységet kellett volna elérni a keletkezett szerves vegyületeknek, hogy a spontán szerveződés megindulhasson. Azonban igen nehezen elképzelhetőek olyan természeti körülmények, ahol ez az "ősleves"-nek nevezett képződmény egyáltalán kialakulhatott volna, és semmi nyoma ilyennek az igen régi üledékes képződmények között. A lehetséges energiaforrásokról (elektromos kisülések, vulkánok hőenergiája, ibolyántúli sugárzás stb.) mindinkább kiderül, hogy inkább a bonyolult szerves vegyületek lebomlását segítenék elő, mint keletkezésüket.

Mindezek még csak az egyszerűbb ellenvetések. A döntő probléma nem is az építőanyagok létrejötte, hanem azok meghatározott terv szerinti felépítése. Az első kémiai evolúciós kísérletekkel egyidős a fehérjék alapelemét képező DNS molekula szerkezetének felfedezése (Watson és Crick 1953). Ez olyan irányba terelte az élet lényegének megértését, hogy az a DNS molekulákban rögzített kódban, információban, "tervrajzban" rejlik. Ez az összetettség, szervezettség, amely lényegében különbözik a kristályok alapelemeinek rendezett, de monoton, elvileg végtelen ismétlődésétől, az igazi probléma: Honnan ered az élő anyagba rejtett információ, az u. n. "konfigurációs entrópia", azaz a szerzők másik kifejezésével élve, az az "üzenet", amelyet az élet hordoz, és amelyet utódainak továbbad a szaporodáskor? Ha sikerült is valamilyen kismértékű szervezettséget létrehozni a modellkísérletekben, arról is kimutatható, hogy vagy már meglévő biológiai anyagok hatására jött létre, vagy magának a kísérletet tervező kutatónak az intelligens beavatkozása kellett hozzá.

Külön probléma az idő: még ha évmilliárdokat tételeznénk is fel, nem lenne elég idő az annyira valószínűtlen spontán folyamatok bekövetkezésére, ugyanakkor viszont mind régebbi ősmaradvány-leleteket találnak, amelyek szorítják össze a korai Földön az élet kialakulására rendelkezésre álló időtartamot.

A szerzők következtetése a hosszú szaktudományi tárgyalás után az, hogy tudományosan megalapozottnak látszik egy értelmes Alkotó feltételezése, akitől az élő anyagba rejtett információ, az "üzenet" származik. Ennél tovább a tudomány nem mehet, mi viszont az Ige kijelentésére támaszkodhatunk és tudjuk, hogy a tudományos okfejtésen túl ennek van igazi meggyőző ereje: "Ne mondjátok azt, bölcsességre találtunk, Isten győzheti meg őt, nem ember" - mondja Jób könyve (32,13.). A könyv érdeme, hogy tudásunk és tudatlanságunk bemutatása után nyitva hagyja a lehetőséget a kijelentés elfogadása előtt. Az isteni kijelentés pedig egyértelműen azt mondja, hogy mindenek alkotója az Úr, akihez a zsoltár szavaival így imádkozhatunk: "Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal." (Zsolt. 104,24.).

Dicséret illeti meg a Harmat kiadót a bátor vállalkozásért, hogy vallásos kiadó létére ilyen magas színvonalú szaktudományos könyvet adott ki. A könyv tudományos színvonalát mutatják a szinte napjainkig terjedő, igen gazdag irodalmi hivatkozások, magyar vonatkozásban Beck Mihály akadémikus ajánló sorai, valamint az, hogy kiadását a Felsőoktatási Tankönyv- és Könyvtámogatási Pályázatok Kuratóriuma is javasolta. Ugyanakkor a könyv szerkezete olyan, hogy a részkérdések iránt kevésbé érdeklődő olvasónak nem kell magát minden kémiai reakció leírásán vagy képlet levezetésén átrágnia, hanem jó összefoglaló fejezetekből megismerheti a probléma lényegét és a hitünk szempontjából fontos következtetéseket.

 

                                                                         dr. Viczián István

                                                                         geológus, egyetemi magántanár

 

(Megjelent a Reformátusok Lapja 1998. szeptember 27-i számában.)