Gyermekkorom meghatározó élménye volt a hatalmas parókiaudvar, ahol jó ismerősöm lehetett a legkisebb és a legnagyobb élőlény. A legkisebb a kerticsap farönkje alatt lakó varangyosbéka, a legnagyobb a kert közepén álló csodálatos lombkoronájú hársfa volt. A nedves élőhely közvetlenül a járda mellett és közel a templom bejáratához helyezkedett el. Gyermeki lelkemben misztikusabbnak hatott a hatalmas béka otthona, mint az istenháza. Tisztelet és félelem övezte. A legnagyobb élőlény már önmagában is egy színes ökoszisztéma volt. A bibliai mustármag példázatához hasonló módon, felnőve ágakat hajtott és az árnyékában fészket rakhattak az égi madarak. Sosem értettem, hogy miként volt képes oly tökéletesen arányos lombkoronát növeszteni és egyetlen fénysugarat se beengedni az ágai között. A hársfa legmeghatározóbb időszaka a nyarakra tehető, egyénként csak csendben állt, a kósza szellők sem húztak ki belőle semmit, miközben a vékonyabb ágait csiklandozták. A nyár a lakomák ideje volt, valahogy úgy, mint a népmesékben a hetedhétországra kiterjedt királyi nász alkalmával. A terített „asztal” körül végtelenségig tartott a vendégség, vagyis legalábbis addig, amig a hársfánk virágzott. Ez az élénk forgalom emlékezetes maradt, mert olyan hangos zümmögés töltötte be az udvart, ami jelentőségében vetekedett a virágzás bódító illatfelhőjével. Ezrével jöttek a méhecskék lakmározi, dőzsölni, feltankolni magukat, de számbeli fölényükkel soha nem éltek vissza. Illendően zümmögtek, amikor megérkeztek és dolguk végeztével mentek tovább. Érdekes, hogy soha egyetlen méhecske, vagy kaptári baráti kör sem tévedt be az istentiszteletre, hogy azt megzavarja vagy áhítatosan végig hallgassa.
Mézesmázas-e a Biblia?
Mindenki őriz valamilyen fajta élményt a méhekkel, legyen az édes, ragadós vagy szúrós. A méhek és a méz egy olyan képzettársítást hordoz magában, amit a jóléttel azonosítanak. Gondoljunk csak arra, amit a Szentírásban az ígéret földjének a tömör leírásánál olvashatunk, a Kánaánt kikémlelő kémek tolmácsolásában: „Valóban tejjel és mézzel folyó föld az.” (IV. Móz 13:27) Ez az a föld, amit Isten előrevetített az egyiptomi fogságba sínylődő zsidóságnak. Itt már nem a rabszolga fejadagok világa vár rájuk, hanem a korlátlanság és a bőség. Ez nem az átok, hanem az áldások földje lesz a számukra. Nyilván nem ez a teljes képlet az ígéret földjéről sem, hogy tejjel és mézzel folyó föld, ahogy az Éden kertjében sem csak egyedül arany, onixkő és gyanta volt található (I. Móz 2:12-13). Mózes énekében a méz mellé az olaj került párba, ami az étkezések ünnepi jellegét hangsúlyozta. „Mézzel táplálta a sziklából, olajjal a kősziklából.” (V. Móz 32:13) Arra is következtethetünk ebből a megjegyzésből, hogy a rosszabbnak mutatkozó, köves talaj jobb termésre képes Kánaánban, mint más országok mezői.
Erős emberek fogyasztanak mézet?
A legismertebb bibliai történet, ahol a méhek és a méz kulcsszerephez jut az a Bírák könyvében, Sámsonál olvasható. Nem mindennapi élet az, amit Sámson, a hosszú hajáról megjegyezhető magányos hős véghezvisz. Nazírsága, aminek jelentése Istennek szentel, és hirtelen, meggondolatlan természete, nyugtalan vére állandó feszültségforrás. Ott kezdődik minden, hogy Sámson miközben Timna városába tart háztűznézőbe egy oroszlánkölyköt tepert maga alá. Ez a tetem lesz hetek múltán egy méhrajnak az otthona. S ebből kerekedik a rendkívül érdekes történetszál. Nem csak a testét táplálja a méhek aranyával és megkínálja vele a szüleit, hanem ráadásként találóskérdést faricskál belőle. „Étel jött az evőből, édes jött az erősből.”(Bír 14:14) A lakodalom hangulatát fokozó kakaskodás apropója lesz a kitalálósdi a vőlegény és a vőféjek garmadája között. Az észpróba önerőből kitalálhatatlan, hiszen csak az tudhatja, akivel megesett a dolog. Úgy veszít az elmebajnokságon Sámson, bibliai szóhasználattal kifejezve: „Ha nem az én üszőmön szántotok, találós kérdésem ki nem találjátok.” (Bír 14:18) A kérdésére kérdéssel felelnek a vőfények, ami magában hordozza a választ. „Mi a méznél édesebb, s az oroszlánnál erősebb?” Ez a válasz a megoldáson túl előre vetíti Sámson sorsát. Mi a méznél édesebb? A szerelem. Mi az oroszlánnál erősebb? A halál. Sámsont a szerelem és a meghódítandó női szívek juttatják ellenségei kezére és a börtönbe, aminek a vége halál, még akkor is, ha hőstettel koronázza meg.
Honnan való a felhődoktor képzet?
Furcsa mód, nem csak a méz és a méhek találtak helyet maguknak a Szentírásban, hanem a szent is visszahatott valós időben és térben a méhesre. Vagy legalábbis a nép lelkében összefonódott az isteni jelenlét és a méhesek állapota. Ahogy a frigyláda az ószövetségi nép életében téves elképzelések okán, mint egy kabala vonult velük a harcba, úgy bizonyos tájakon a szent dolgok szentesítő és áldó, majdhogynem varázslatos kisugárzására esküdtek. Göcsejen, a Zalai településen a nép lelkében rendkívüli módon összefonódtak a szent dolgok a méhessel. Ennek szembetűnő jelenség volt, hogy a méheket Isten bogarának, vagy Bölcs Salamon király bogarának nevezték. Olyan tisztelet övezte ezeket az apró, szorgos, zümmögő állatkákat, hogy őket a Szentlélektől eredeztették. Amikor elpusztult egy méhecsek, akkor nem utaltak direkt módon a halálára, hanem csak annyit mondtak rá, hogy elveszett. Annyira égi funkciót, feladatot szerettek volna adni nekik, hogy nem elégedtek meg azzal, hogy mézet készítenek, így a szétfoszló felhők doktorai, összeragasztói cím bírtokosai is voltak a környéken. Ezeken felül még az az axioma hagyta el a göcsejiek ajkát, hogy méh nélkül mise sincs. A mise kellékei közé tartozott az oltári gyertya, ennek az előállításához viasz kellett, ami a méhek termeltek a közösségnek.
Ördögi kísértetek
Bornemissza Péter magyar reformátor, akinek külföldi tartózkodásáról Bod Péter ezt a megjegyzést tette: „Nyolc forint volt a zsebében, amikor elment, nyolc évig volt oda, és nyolc forintja volt, amikor hazajött”. Idehaza viszont a reformáció egyik vezéralakja, aki Vág-melléken sok gyülekezetet kiszakította a bevett katolikus vallásából. Irodalmi munkássága is jelentős mivel nyomdát alapít Szereden. Ez a nyomda utazott majd Bornemissza halála után Vizsolyba, amiből az első teljes magyarnyelvű Szentírás került ki. Életében viszont megírta és kinyomtatta többek között az Ördögi kísértetek c. munkáját, ami kora elharapózott babonaságát gyűjti egybe. Olyan botrány kerekedik ezen lapok nyomán, hogy Prágában feljelentik, pártfogója gr. Salm is elfordul tőle. Írását jámbor tudósok vizsgálták, aminek a végén - menekülése ellenére - bécsi raboskodás várt rá. Ezen írásai között találjuk, hogy milyen ferdeségek estek meg pl. az úrvacsora alkalmával. Aki az ostyát a szájába vette, nem nyelte le, hanem ott tartotta egész addig, míg hazaért. A szent ostya csodatévő erejét úgy kívánta felhasználni, hogy a méhkasba helyezte. A reménysége az volt, hogy a méhek ettől még több mézet gyűjtenek.
Ami Bornemisszánál egy elitélendő cselekmény, azt a reini cisztercita kolostor kézitata mint csodát örökíti meg. A következő eseményeket beszéli el az ősi feljegyzés: A parasztember az Oltáriszentséget elrejti a méhkasába, a meggazdagodás céljával. Az ember ezután rövid időn belül ágynak esik, súlyos beteg lesz. Úgy véli Isten büntetése ez rajta, hogy varázsolni akart az ostyával. Feloldozást remélve elmondja tettét a papnak. A pap utánajár a dolognak, megnézi az ominózus kast és benne meg is találja az ostyát. Viszont a méhek sem voltak restek, hanem egy viaszkápolnát építettek a szent ostya köré és úgy hangzott, mintha zsoltárokat döngicséltek, zümmögtek volna. A pap a rendkívüli eseményekre tekintettel, ünnepi menetben, oldalán a néppel, beviszi a viaszkápolnát a templomba és ott helyezik el. Ahogy a Szentírásban olvassuk: Ti gonoszt gondoltatok ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani. A parasztember öncélú akciójából végül Isten és a teremtett világ összhangja domborodhatott ki. Valahogy így lehet tehát elképzelni a zümmögő méhes esetét a szenttel.
Szalay László Pál
lelkipásztor, ökogyülekezeti tanácstag
Segédanyagok:
Heller Ágnes: Sámson, Múlt és Jövő Kiadó 2007.
Horváth E. János: Göcsej méhészete, in: Magyar Méh, 1924. 1. szám.
Juhász M. Erzsébet: Édes az erősből, in: Magyar Szó, 2000. január 16.
Kiss Áron dr.: Bornemissza Péter élete, in: Protestáns Szemle 1891.
Matthew Henry's Commentary on the Whole Bible
Szombathy Gyula: Állatok a Bibliában, Kálvin János Kiadó, Bp. 2012.
The New Interpreter's® Bible Commentary Volume I.
Zalán Menyhért: Bornemissza szentostya – babonája, Ethnographia, Bp. 1927.
Kép forrása: pexels.com
Hozzászólások