2014. Már. 16. Szalay László Pál

Az ember ezek után már csak a tövissel és a bogánccsal bajlódhat. Noé az elveszett Paradicsom utáni sóvárgásában kísérletet tett a föld megszelídítésére és szőlőt telepített. Bukása azonban nem váratott sokáig, követve Évát: „csábítja a szemet…kívánatos is az a fa” Noét is megbabonázta a gyümölcs, s annak leve, amitől megrészegedett. A bódulat egy pillanatig elhiteti velünk, hogy ez nem valóság. A kert csupán allegória, a lélek megfoghatatlan vágyálma. Augustinus viszont kijózanít bennünket, mielőtt a tévelygés útjára lépnénk. Ő maga is sokáig őrlődött a manicheusokkal folytatott viták során, hogy testi vagy szellemi valóságnak tekintse a Teremtés könyvében leírtakat. Végül azonban a De Genesi ad litteram kommentárjában kijelenti: „Mostanra azonban Isten megengedte, hogy ezekben a szövegekben jobban elmélyülve úgy lássam, s bizonyítani is tudjam, hogy szó szerint s nem allegorikus értelemben kell felfognunk őket.” Valóságos a kert, s valóságos annak áttűnése lelkünk katedrálisának ablakain.

A kert elvadulásának megakadályozásához ethoszra is szükség van. Nem elég a jó szándék, a tenni akarás, a szakértelem, az agrárdiploma. A művelés helyes erkölcsi felfogást követel meg, harmonikus kapcsolatot a környezettel, a társadalommal és Istennel. Ebben a hármas beágyazottságban juthat el az ember a bőséges betakarításhoz. A gyakorlatban mindez leegyszerűsítve így hangzik:

1, Istennek hálát adunk a javakért és nem meglopjuk.

• „Ó Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad felségedet! Micsoda a halandó, hogy törődsz vele, és az embernek fia, hogy gondod van rá? Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is.”(Zsolt 8:2,5,7,8) 

• Gondoskodsz a földről, megöntözöd, nagyon meggazdagítod, Isten patakja tele van vízzel. Gabonával látod el az embereket, így gondoskodsz a földről.” (Zsolt 65:10kk)

2, A felebarátnak tisztességesen jutattunk a termésből és nem kizsákmányoljuk.

• „Boáz pedig megparancsolta szolgáinak: Hadd szedegessen a kévék között is, és ne pirongassátok! Sőt szándékosan is húzogassatok ki neki a kévéből, és hagyjátok ott, hadd szedje fel, és meg ne szidjátok!” (Ruth 2:15-16)

• „Mindazok pedig, akik hittek együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták. Szétosztották mindenkinek: ahogyan épp szükség volt rá.” (ApCsel 2:44-45)

3, Az élőhelyünket megóvjuk és nem kizsigereljük.

• "Mikor valamely várost hosszabb ideig tartasz körülzárva, hadakozva az ellen, hogy bevehesd azt: ki ne veszítsd annak egy élőfáját sem, fejszével vágva ki azt, hanem egyél arról, és azt magát ki ne irtsd, mert ember-e a mezőnek fája, hogy ostrom alá jusson miattad? Csak amely fáról tudod, hogy nem gyümölcstermő, azt veszítsd el és irtsd ki, és abból építs erősséget az ellen a város ellen, amely teellened hadakozik, mindaddig, amíg leomlik az." (V. Mózes 20, 19–20)

• „Hat éven át vesd be meződet, és hat éven át mesd meg szőlődet és takarítsd be termését. De a hetedik esztendőben legyen teljes nyugalma a földnek, az Úr nyugalomnapjához hasonlóan.” (III. Móz 25:3-4) 

A természet, a társadalom és a Mindenható nyögi a teremtés csúcsának lépteit e planétán. Egyre nő a húsfogyasztás, 2020-ra akár a jelenlegi szükségletek 50%-kal is megugorhatnak. Ennek következtében újabb termőföldeket kell az állattakarmányozás céljaira bevonni. Rohamosan fogynak az esőerdők, és a zsugorodó termőterületeket fokozott intenzitással művelik nagyobb termés reményében. Magyarországon naponta 16 hektárral lesz kevesebb a művelhető földterület, bolygónkon pedig 430 millió hektárnyit tartanak számon, ami visszafordíthatatlanul lepusztult az erózió következtében. Ehhez adódik még hozzá az a szeméthegy, amit napi 500 millió műanyagszatyorral tetézünk. „Meddig szenvedlek még titeket?” –kérdezte Jézus a tanítványoktól és ökológiai összefüggésben is ezt sóhajthatja a föld. A görög szövegben itt használt feró ige jelentheti, hogy húz, vonszol, cipel, de a Máté evangéliumában a gyümölcstermésre vonatkozik. „Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem…” (Mt 7:17a) De meddig szenved még minket, meddig terem még!?

Az ember a pusztaságból, a letarolt világból a városokba menekül. A természetes világ helyett új, mesterséges környezetet épít magának. 1950-ben még csak három olyan város volt, amelynek lakossága meghaladta a 10 millió főt (London, New York, Tokió), 2030-ra az ENSZ előrejelzése szerint az emberek 90% városokban születik majd. Isten az ember után indult a kertből. Bár látja, hogy megszámlálni sem lehet az embertömeget, mégis oly annyira egyedül valónak látja benne teremtményét. Az élettelen közegbe szeretne életet vinni még úgy is, hogy a Fiát kiűzik a városból és egy fából ácsolt kereszten végzi. A halál fáját Jézus vére öntözi, amitől az élet fájává válik. A kereszten megváltott élet teheti a földet újra zölddé, virágoktól pompázóvá, gyümölcsöktől roskadóvá. Ennek hatására indulhatunk el a magunk községeiből, városaiból az Új Jeruzsálem felé, melynek közepén –hasonlóan a közösségi kertekhez- az élet fája áll. Világi szóhasználattal úgy is fogalmazhatnánk: Isten élhető várost készített az övéi számára.

De addig is, amíg az üdvtörténet finiséhez érkezünk, ne mondjunk le a teremtett világ szépségéről, éltető erejéről, Istenünk dicsőségét hirdető csodájáról. Legyünk részesei, ahogy néhány hete a Coetus Theologorum tette Sárospatakon, amikor az ökoteológiáról tanácskozott. Vegyük ki a részünk a teremtett világ terheinek csökkentéséből, ne csak mint magánszemélyek és családok, hanem gyülekezeti szinten is. Kapcsolódjunk be a MRE ökogyülekezeti programjába, amire még augusztus végéig várják a jelentkezéseket. Éljünk tisztán, kezünk nyomán sarjadjon hajtás, szánkból emelkedjen a magasba hálaadás, hogy mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhessen, és senki ne rettentse őt (Mik 4:4)!

 

Szalay László Pál

lelkipásztor, ökogyülekezeti tanácstag