Teremtés hete Budafokon

A 2019. év Teremtés Hetében, pontosan, október 4. napján, a Budapest-Budafoki Református Egyházközség TEREMTÉS NAP-ot szervezett.

Szász Lajos gyülekezeti lelkész gondolatébresztő áhítata után a templomkertben a jelen lévő gyerekek segítségével elültettek egy fát. Ezzel a tevékenységgel nyomatékos tanúbizonyságot tett a Budafoki Gyülekezet arról, hogy gondol a jövőre és az Úr által teremtett világ védelmében tevékenyen is részt kíván venni.

A rendezvény további részében a felnőttek először tájékoztatást kaptak dr. Mészáros Pétertől, a kerületi Zöld Jövő Környezetvédő Egyesület elnökétől és Kéri Gabriellától, az 1 Millió fa Csoport helyi szervezetének tagjától arról, hogy milyen módon lehet bekapcsolódni munkájukba közvetlen környezetünk megóvása érdekében.

Ezt egy gyakorlatias workshop követte, ahol arról hallhattak a résztvevők, hogy az élet különböző területein miben lehetnek még környezettudatosabbak, és az Úr által teremtett világ élhető maradjon gyermekeik számára is.
• Horváth Rebeka és Kovács Zita praktikus házi praktikákról,
• Vígné Sági Katalin konyhai lehetőségekről,
• Lázár Csenge babaápolásról és a mosható pelenkáról tartott szemléletes bemutató tájékoztatót.

Mindezidő alatt a gyerekek a gyülekezeti teremben Bácskai Alexandra gitárkíséretére énekeltek, Andrásik Marika és Hargitai Mónika vezetésével “újrahasznosítottak”, vagyis üvegből dekoratív tartót, műanyagból perselyt, CD-ből alátétet készítettek. Végül Ujfalussyné Örsi Dorottya interaktív előadásából megtudhatták, hogy miért is érdemes a hazai termékeket választani a messziről érkező zöldség, gyümölcs helyett.

A szünetben a Reformator Culina Kft. konyha egészséges ételei, mártogatói, italai csillapították a résztvevők éhét-szomját.

A második részben,- csoport-beszélgetés keretében - már tanulságot tett mindenki arról, hogy felelős a teremtett világért: egy-egy újrahasznosított falevélre egyenként felírták, hogy ők, személyesen mit tesznek a környezetükért.

A rendezvény zárásakor ezek a levélre írt felajánlások felkerültek a gyülekezet ÖKOFÁJÁRA, jelképezve azt, hogy mindenki egyénileg is hozzátesz a közvetlen környezete védelméhez, ami kihat a gyülekezet, Budafok, Budapest, hazánk...és az Úr által teremtett egész világ állapotára is.


Az ezen a napon ültetett meggyfa a kertben, valamint a közös “ökofa” a gyülekezeti terem falán mindig emlékezteti majd a résztvevőket erre a napra és a jövő érdekében tett fogadalmukra…
Tehát folytatása következik!

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg a Baptista Szeretetszolgálat No Planet B! programja keretében.

Forrás: TFF

Képek: TFF, Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület