Nézzétek meg az égi madarakat!

Amikor az öko-gyülekezeti program részeként a közös madáretető készítés gondolata felmerült és hozzáláttunk a megtervezéséhez, nem is gondoltuk, hogy ilyen sikeres vállalkozásba kezdtünk. A kezdeti szakaszban elhangzó néhány szkeptikus hang nem szegte kedvünket, hanem belevágtunk a szervezésbe. Vendégeket is hívtunk, az erdőkertesi gyülekezetből Újvári Laciék is eljöttek és saját készítésű madáretetőiket is hoztak. Laci a vesszőből fonás fortélyaiba is beavatott minket. Ezeknek olyan nagy sikere lett, hogy Fördős Kata missziós gondnok rögtön megszervezte az „utángyártást” a környezetünkben lévő iskolák, óvodák számára, ahol hitoktatást végzünk.

Az I. kerületben nem régiben létrejött Szivárványország fogyatékosok napközijéből is voltak vendégeink, gyerekek, szülők, testvérek, munkatársak is, ahol szeptemberben Tárnok Anna diakónusunk szolgálataival megkezdtük a hitoktatást a fogyatékkal élő gyermekek között. És hát a seregnyi budai gyerekünk és szüleik is örömmel vettek részt a munkálatokban! Az istentisztelet után több felnőtt is csatlakozott az akkor már serényen kopácsoló, szorgosan munkálkodó gyermeksereglethez. Volt, aki Molnár Péter hitoktató lelkészünk vezetésével a védett madarak tablójának elkészítésén fáradozott.

Balla Gábor –Gabu –fafaragó művész presbiterünk csodásan megszervezte az előkészületeket. A madáretető alkatrészeket beszerezte, a házikót megtervezte, az alkatrészeket méretre vágta, hozott szerszámokat és segítőket a tavalyi felnőtt konfirmandus csoportjából, így a kis madárbarát jelöltek örömmel vihették haza az édesapjukkal, anyukájukkal közösen elkészített, remekbe szabott kis házikót. Reméljük azóta már minden elkészült etető a rendeltetési helyére került, és végzik azt a funkciót, amire készültek! De nem csak a gyerekek a felnőttek is nagyon élvezték a dolgot. Már azon tőrjük a fejünket, hogy mi legyen a következő alkalom, akikor majd így együtt munkálkodhatunk.

A házikóból Balla Gabu előre elkészített egy mintapéldányt, amit az alkalom végén a Szivárványország napközi lakói kaptak meg ajándékul a budaiaktól. A közös batyus ebéd után a diakóniai vasárnap keretén belül dr Gyöngyösi István tartott érdekes előadást szívünk lelki gyógyszereiről. „Minden jó nekünk, amit szívből teszünk, minden árt nekünk, amit a szívünkre veszünk.” Ez volt az előadás vezérfonala. Ennek során az is kiderült, hogy miért is éreztük magunkat ma annyira jól, mitől volt ez a mai diakóniai vasárnap annyira rendkívüli: Mert jót cselekedni, valami jó dolgot véghez vinni nem csupán azoknak jó, akikkel ezt megtesszük, hanem nekünk magunknak is javunkra van. Mert jó dolog egymással, a közösségünkben a környezetünkkel, jó kapcsolatot kiépíteni, azt ápolni. Ennek folytatásában is reménységünk van!

Csenki Zsuzsanna
diakóniai gondnok
Budai Református Egyházközség