2019. november 20-21-e között Piliscsabán zajlott a teremtésvédelmi képzők képzésének második, praktikus információkat átadó része.
A képzés célja a résztvevők készségeinek fejlesztése, hogy aktívan részt tudjanak venni előadóként, közösségi programok szervezőiként a teremtésvédelmi misszióban saját egyházi közösségeikben és azon túl, valamint a közel harminc fős ökumenikus csapat jövőbeni együtt dolgozásának megalapozása.
A résztvevők átfogó képet kaphattak a környezeti problémákról és a megoldási lehetőségekről, részt vettek terepi érzékenyítő foglalkozáson a „kicsi szép” jegyében, előadás- és foglalkozás-módszertani ismereteket szerezhettek, betekintést nyerhettek, hogy miként lehet felkészülni teremtésvédelmi bibliaórára, kipróbálhatták magukat egyházközségi teremtésvédelmi közösségi akciók szervezésében, három téma szerint (kirándulás a természetben, hulladékos programok, klímavédelem és energia). Hallhattak nemzetközi és hazai példákat, valamint maguk is ötleteltek brainstorming1 formájában, hogy miként lehetne bevinni a teremtésvédelmet a hagyományos egyházi tevékenységeikbe (épületfenntartás, lelki és szellemi oldal, egyházi alkalmak és rendezvények, templomkert, közösségi kapcsolatok és közlekedés témák szerint).
Emellett a szervező szervezetek (az evangélikus Ararát Munkacsoport, a katolikus Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, a Csalán Egyesület, a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért és a KRE-ETK Ökogyülekezeti Műhely) teremtésvédelmi játékaikat próbálhatták ki esti levezetésként, többek között a teremtésvédelmi szabadulóládát.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg a Baptista Szeretetszolgálat No Planet B! programja keretében.
1 A teremtésvédelmi agyviharzás eredménye a csatolmányban megtalálható.
Hozzászólások