A teremtést ünnepelték Telkibányán

“(K)éptelenség” címmel szervezett teremtés ünnepet a Telkibányai Református Egyházközség és a Tiszáninneni Református Egyházkerület Ifjúsági Missziója (Tirekifi). Előadás, dicsőítés, vetélkedők és kirándulás várták a résztvevőket.

Idén szeptember 29. és október 6. között rendezték a teremtés hetét. A természetvédelmet népszerűsítő programsorozathoz az ökogyülekezeti címet régóta birtokló telkibányai egyházközség idén 10. alkalommal csatlakozott.

         

Először a házigazda lelkipásztor, Szalay László Pál köszöntötte az érdeklődőket. Elmondta, hogy a rendezvénynek több célja van: szeretnék arra buzdítani a fiatalokat, hogy figyeljenek oda a teremtett világ értékeire. Fontosnak nevezte azt is, hogy a résztvevők megismerjék egymást és Isten ügyének szenteljék idejüket.

         

“Miközben életetek útján végig haladtok, ne a megalázás, az eltiprás, a másik elnyomása domináljon bennetek, hanem a szelídség. A krisztusi szeretettel öleljétek át a másikat” - hangsúlyozta az esemény vezérigéje nyomán Szalay László Pál.

         

A találkozó elsősorban a fiataloknak szólt, de minden korosztályból vártak érdeklődőket. A többi közt Göncről, Mádról, Sárospatakról, Hidasnémetiből, Abaújszántóról és Füzesgyarmatról érkeztek vendégek, akik sport- és műveltségi vetélkedőkben, kreatív foglalkozásokon és vezetett sétán vehettek részt. A táborban egész délután a Refit Band zenélt.

         

ifj. Csomós József ifjúsági lelkész “Istenképűség és emberarcúság a 21. században” címmel tartott előadást, amelyben többek között arról beszélt, hogy a fogyasztói társadalom és a média a “szerepeket” sulykolja, Isten azonban személyeket teremtett. “Amikor Isten embert teremtett, akkor a lelkéből adott neki, mert azt akarta, hogy az ember valóságosan ember legyen.” Csomós József úgy vélte, hogy a természetvédelem “trendi és valós téma”, ami érdekelheti a fiatalokat. Ezért is fontos, hogy tudatosítsák bennük: mit tehetnek környezetükért, saját testi és lelki egészségükért.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg a Baptista Szeretetszolgálat No Planet B! programja keretében.