Az Oroszkai Református gyülekezet is bekapcsolódott az ökogyülekezetek sorába.
Ünnepi istentisztelet keretei között szentelték fel vasárnap délután a Barsi Református Egyházmegyébe tartozó oroszkai gyülekezet közösségi termét és templomát. A templomépítő gyülekezet életének jelentős fejezetéhez érkezett az épület felszentelésével.
„Nyolc évvel ezelőtt alakult meg a gyülekezetünk, eddig bérelt épületben tartottuk meg az alkalmainkat. Ezen szerettünk volna változtatni a templomépítéssel” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Tóth Árpád, az oroszkai református gyülekezet lelkipásztora.
Az újonnan emelt létesítmény többfunkciós épület. A tetőterében egy alacsony komfortfokozatú szálláshelyet hoztak létre. A földszinten alakították ki az imatermet, mely közösségi helyként is szolgál.
Mint a lelkész elmondta: az elmúlt évek során több forrásból érkezett támogatás. A gyülekezet saját forrásai korlátozottak, így főleg a támogatók segítségével és Isten kegyelméből épült fel a templomunk – fogalmazott Tóth Árpád.
A magyar állam a Bethlen Gábor Alapkezelő által három ütemben támogatta az építkezést. Összesen mintegy ötvenötezer eurónyi támogatásban részesültek. Emellett holland támogatók, ottani civil szervezet, valamint testvérgyülekezet is segítette az építkezést. Az anyagi támogatás meghaladta a húszezer eurót – vázolta fel a részleteket a lelkész.
Az építkezés öt évvel ezelőtt kezdődött a telek megvásárlásával. A kezdeményezést támogatta az építészmérnök, Kálnay Tibor mérnök is, aki ingyen készítette el a terveket, csupán az építési engedélyt kellett a gyülekezetnek finanszíroznia. „A telek megvásárlását és a dokumentáció beszerzését követően mintegy kétezer euróval kezdtük el az építkezést” – mondta a lelkipásztor. A község sok mindenben segítette az építkezést. Az anyagi támogatás mellett erkölcsileg is segítette a gyülekezetet.
A vasárnapi ünnepi istentiszteleten jelen volt Fazekas László, a Szlovákiai Református Egyház püspöke, aki megáldotta az új templomot. Az alkalmon közel négyszáz vendég vett részt.
Egészen múlt hétig a helyi evangélikus templomban tartották az istentiszteleteket. Ugyanakkor már tartottak pár alkalmat az épülő létesítményben. Örültünk, hogy a sajátunkban lehetünk – tette hozzá.
Az épület elkészült. Az imaterem közel hetven négyzetméternyi alapterületű. Szószék már van, a holland támogatóktól székeket is kaptak. Gondolkoznak ugyanakkor padok beszerzésén. A szálláshely berendezése és a környezet rendezése szintén hátra van még, ez utóbbival kapcsolatban bibliai növényekből szeretnének egy kis kertet kialakítani.
Nagyszívű befogadó közösség
Az oroszkai gyülekezet leányegyházközség, mely két anyaegyházhoz, társult egyházközséghez tartozik. Garamvezekény és Kisölved társult egyházközségként anyaközsége az oroszkai gyülekezetnek. Tóth Árpád mindhárom településen lát el szolgálatot, továbbá szórványgyülekezetként Csatán is végez tevékenységet.
Az oroszkai gyülekezettel kapcsolatban kifejtette:
Új gyülekezet vagyunk, melynek még nincsenek nagy hagyományai, ám Istentől való megbízatásként sok mindenben részt veszünk.
A lelkész részt vállal a lekéri szociális intézmény oroszkai leányintézménye betegeinek és a helyi idősek otthona lakóinak lelki gondozásában. A közeli csatai magyar iskolában heti két hittanórát tart. Ugyancsak Csatán a helyi roma közösséget is támogatják missziós tevékenység keretei között. „A mi gyülekezetünk nagyszívű, befogadó közösség” – tette hozzá.
Bekapcsolódtak továbbá a magyarországi ökogyülekezetek sorába. Mint elmondta: „Együtt vagyunk a teremtés részei a növényekkel és az állatokkal. Okosan kell gazdálkodni azzal a környezettel, melyet az Úristen teremtett nekünk.” Így az egyes alkalmaik során felhívják a figyelmet a környezetvédelemre, ügyelve a minél kisebb ökológiai lábnyom hagyására. Emellett a hittan- és bibliaórákon is témául szolgál a környezetvédelem, a teremtés sokszínűségének megőrzése.
Forrás: felvidek.ma
Hozzászólások