2018. Már. 19.

dén március 10-én először „ünnepeljük” a beporzó állatokat a címbéli, nekik ajánlott jeles nappal. Miért és hogyan került sor erre az aggodalmat tükröző lépésre?

 

(Várhelyi Tivadar felvétele)

Életünket ma már nemigen tudjuk elképzelni szolgáltatások nélkül. A megtermelt, elkészített dolgokat valahogyan meg kell kapnunk, erre szállító, árusító, esetenként üzembe helyező, karbantartó szolgáltatók vannak. Akad, akinek a haját, körmét, tyúkszemét szolgáltatók tartják rendben, és elkészítik helyette az ételeket is. Sokféle kulturális szolgáltatást fogyasztunk: könyvet, színházat, múzeumot, filmet, koncertet stb. Mindezekért rendszerint fizetni kell.

  Léteznek viszont olyan szolgáltatások, amelyeket természetesnek érzünk (ami azt illeti, természetesek is), és amelyeket el is várunk – persze ingyen. Ilyen szolgáltatás a jó, tiszta, oxigénben dús levegő (amelyet a zöld növényeknek is köszönhetünk), ilyen az ivóvíz (egyebek között baktériumok is segítenek a víztisztításban). Ilyen az üdítő élővilág kiránduláskor és ilyen a termőtalaj is, amely fenntartásában növények, állatok, gombák, baktériumok és egyebek is részt vesznek, összefüggő, komplex rendszerben.

A szakemberek ma már ökoszisztéma-szolgáltatásokról beszélnek. Egyre többször van velük baj. Nincsenek ingyen, csak nem közvetlenül fizetjük meg ezeknek az árát.

A „növény” igen sokat sejtető szó, ha belegondolunk a jelentésébe, olyasmi, mint a „televény”. Valami, ami nő. Aki próbált megszabadulni orgonától, akáctól, selyemkórótól, az megtapasztalta, milyen életerő van a növény szó mögött. Igen sokuk szaporodik vegetatív módon, gyökérsarjakkal, indákkal, gyöktörzsekkel, elhullajtott növénydarabkákkal. A vegetatív szaporodás egyszerű, ám nem növeli a populáció genetikai változatosságát, ami pedig a környezet változásakor előnyös lehetne. Erre az ivaros szaporodás a „megoldás”, amikor különböző egyedek genetikai anyaga keveredik az utódokban. Virágos növények esetén a hím genetikai anyag a virágpornak nevezett szemcsékben jut át a magkezdeményre (nyitvatermők) vagy pedig a bibére, ahonnan pollentömlőt növesztve jut a magkezdeményhez (zárvatermők). A beporzódás, megporzódás nem más, mint a virágpor átjutása, amit gyakran állatok végeznek.

(POTYÓ IMRE FELVÉTELE) 

Az ökoszisztéma-szolgáltatások sorában sokáig nem kellett nagyon odafigyelni a beporzó szervezetek gondos, aprólékos munkájára. Látszólag egyszerű feladatot végeznek anélkül, hogy erre törekednének: a virágport (pollent) átjuttatják egyik virág porzójáról a másik virág bibéjére, így lehetővé teszik a megtermékenyülést, vagyis az új növények magjához vezető fejlődési folyamat elkezdődik. Nem is mindig van szükség a munkájukra. Sok növény a szélre bízza ezt, például a kora tavasszal virágport ontó mogyoró és nyír is. Sok virágport kell termelniük, mert az még jó szélirányban, megfelelő szélerősség mellett is véletlenszerűen jut el egy másik növényhez, ráadásul éppen annak a bibéjére. Szélbeporzásúak a fűfélék, így a gabonaféléink is.

 

Trükkösen

Nagyjából akkortájt, amikor a dinoszauruszok még virágkorukat élték, a jurában szinte robbanásszerűen fejlődésnek indultak a zárvatermő virágos növények. A megtermékenyüléshez vezető folyamatnak sokféle változata alakult ki a körükben. Ha egy virág megtermékenyülhet a saját virágporától (önbeporzás), akkor ott nagy segítségre nincs szükség. De legtöbbször másik egyedről származó virágpor kell, nem is egyetlen szem, hanem több is. A zárvatermők takarékosabbak voltak, kevés virágport termeltek, viszont mintha tudták volna, hogy a szolgáltatók megkérik a beporzás árát, nektárt kínáltak a beporzásért cserébe. Más módon is igyekeztek a beporzók figyelmét magukra felhívni: zöld lepelleveleikből szép lassan kialakultak a feltűnő, színes sziromlevelek, és messze szálló illattal is próbálták magukhoz csalogatni a segítőket.

  Sokféle virág alakult ki, alakban is, illatban is – még dögszagú is, az ilyet kedvelő legyekhez igazodva. Az evolúciós biológusok egyetértenek abban, hogy az összetettebb, bonyolultabb virágok (mint például a nektárt mélyen eldugva termelő, összeforrt szirmú csöves virágok vagy a különböző rovarokat utánzó orchideák) a rájuk „szakosodott” beporzókkal együtt, közösen fejlődtek olyanná, amilyennek ma láthatjuk őket.

Tavasszal a sokpettyes bundásbogárral tömve van az orgona, a gyöngyvessző (NÉMETH TAMÁS FELVÉTELE)

  Nem csak rovarokról van szó. Németországban néhány éve egy majdnem 50 millió éves kövületet találtak: egy madarat, amelynek gyomrában rovarok és virágporcsomók voltak. Feltételezik, hogy ez a madár már beporzást is végzett. A virágról-virágra röppenő, hosszú csőrükkel a virágok mélyéről nektárt szippantó kolibrik ugyanúgy elvégzik a beporzást, mint egyes denevérek, de még meztelencsiga által beporzott növény is van (legalábbis elterjedt vélemény ez a magyar biológusok között, amit mostanában csigakutatók elkezdtek megkérdőjelezni). Az alacsonyan, az avarszintben virágzó kapotnyak (Asarum europaeum) borsillatú virágáról van szó. Van egy másik „trükkje” is, amivel másfajta szolgáltatást „fizet meg”, a magok terjesztését: magvain magas zsír-, fehérje- és cukortartalmú kis testecskék vannak, mely a hangyák tápláléka. A hangyák hurcolják szét az alacsonyan termő magvakat...

  A zárvatermő növények mellett a mi életünk is nagymértékben függ a beporzók tevékenységétől. Mennyi mindenre van szükségünk, amihez elengedhetetlen a megporzás? Csak a hasunkra gondolva is, az élelmünk egyharmadához kell: hüvelyesek (bab, borsó, lencse, szója), zöldségek (paprika, paradicsom, uborka, tök), gyümölcsök (alma, körte, cseresznye, barack, narancs, banán, dinnye), olajos magvak (földimogyoró, tökmag, napraforgómag), s akkor még a körben ott vannak a sütés-főzés során felhasznált növényi olajok is. Az emberiség egyik első édesítőszeréről, a mézről se feldkezzünk el, az is a beporzás mellékterméke. Avagy megfordítva: a házi méh (Apis mellifera) sok-sok virágról gyűjtött nektárból tápanyagot készít, mézet, és ennek egy mellékterméke, hogy virágról-virágra gyűjtögetve beporzást is végez. A gazdák szerint egyre fontosabb „melléktermék” ez, már-már fontosabb, mint a méz maga.

 

Kik a szolgáltatók?

A leggyakoribb beporzók a rovarok: bogarak, legyek, poloskák, lepkék, méhek. De ne csak a házi méhre gondoljunk, hanem sokkal inkább a méhalkatúak nagy csoportjába tartozó mintegy 20 000 fajra. Többnyire nem családban, hanem magánosan élő művészméhekre, bányászméhekre és a házi méhnél lazább szervezetben élő poszméhekre. A művészméhek nem véletlenül kapták ezt a nevet, elképesztő építőmesterek. Sok fajuk csövekbe, például löszfal vagy nádszál üregébe hord nektárt és virágport (melléktermék: a beporzás), beletojja tojását, és lefalazza a kis bölcsőt. A faliméhek (Osmia-fajok) sárral falaznak, a szabóméhek (Megachile-fajok) levelekből kiszabott kis kerek foltokkal. Igen ám, de ilyenkor ott ólálkodnak közeli rokonaik, a kakukkméhek, melyek igyekeznek saját petéjüket is becsempészni a bölcsőbe a lefalazás előtt. A nevük alapján könnyű elképzelni, hogy mi történik, ha ez sikerül. A gyanútlan faliméh vagy szabóméh újabb adag nektárt és virágport gyűjt, belepetézik, falaz, majd újra és újra, amíg csak az üreg meg nem telik az egymás mögött sorakozó kis bölcsőkkel. Következő tavasszal visszafelé haladva kelnek ki egyesével az utódok – vagy a kakukkméh-utódok. És ez csak egy példa volt a méhek sokszínű világából. A később virágzó gyümölcsfáink (ilyen az alma, a körte) beporzásában legnagyobb szerepet betöltő bányászméhek (Andrena-fajok) a talajba ásott üregekben alakítják ki az utódok nektárral-virágporral teli bölcsőit.

Talán a legszorgalmasabb beporzó a poszméh

(NÉMETH TAMÁS FELVÉTELE)

A házi méh esetében precíz megfigyelések alapján kiszámolták, hogy egyetlen kilogramm méz létrehozásához a méhek félmillió alkalommal repülnek ki a kaptárból: amennyit repülnek, azzal hétszer körülérnék a Földet. Ennek alapján fogalmat alkothatunk a vadon élő és szintén nektárt, virágport gyűjtő méhek szorgos munkájáról és beporzó hatásáról. Ők a legfontosabb, leghatékonyabb megporzók. Egy közleményben évi 46000 milliárd forintra becsülték a Földön a beporzók által elvégzett munkát.

 

Mi a baj velük?

Sokféle adat gyűlt össze arra vonatkozóan, hogy a rovarok mennyisége csökken. Legutóbb egy, a Plos One folyóiratban 2017 októberében közölt tanulmány borzolta fel a kedélyeket. Azt találták, hogy Németország 63 természetvédelmi területén 27 év alatt a folyamatosan, sztenderd módszerekkel fogott repülő rovarok biomasszája 76 százalékkal csökkent. Ennek következményei vannak az ökoszisztémák (és ökoszisztéma-szolgáltatások) működését illetően. Mezőgazdasági művelésbe vont területeken a termésmennyiségek jól mutatják, hogy a beporzó rovarok sem kivételek a csökkenés alól. Többféle okát is feltételezik a rovarok fogyásának.

  A második világháború óta az egyre iparszerűbb mezőgazdaság nem tud meglenni a rovarölő szerek egyre nagyobb mennyisége, hatékonysága és sokfélesége nélkül. Egy évtizede a neonikotinoidoknak nevezett vegyszercsalád bizonyult nagyon hatékonynak a rovarok elleni növényvédelemben – de ennek sajnos a beporzók is kárát látják. A magokat csávázzák a rovarölő szerrel, amely elvetéskor bekerül a csíranövénybe, és annak fejlődése során végig védelmet nyújt. Sőt, még a virágporban, a nektárban is jelen van. A gyűjtögető rovarok körében akkor is galibát okoz, ha koncentrációja nem éri el a halálos szintet. Más vegyszerekkel is találkoznak a beporzók. Így hát nem csoda, ha egy amerikai felmérés szerint a házi méhek maguk számára készített tápanyagának, a méhkenyérnek 73 százalékában találtak krónikusan növényvédő szert (lásd az ÉT 2017/21. számában – A szerk.).

  Nem kedveznek a virágporból élő fajoknak a hatalmas monokultúrák sem. Óriási területen azonos időben virágzik minden egy-két hétig, azonban sem előtte, sem utána nincs táplálék. Ráadásul a nagy táblák közepére be sem tudnak repülni az általában kisebb mozgáskörzetű rovarok. Gyakorlattá vált, hogy iparszerűen szaporított, csomagolva árusított vadméhekkel, poszméhekkel végeztetik a beporzást, nemcsak üvegházakban, hanem szabadföldön is (erről Sárospataki Miklós beszélt a Beporzás kontra növényvédelem című interjúban – ÉT 2017/30.).

  Legújabban drónokkal kísérleteznek, hogy valahogyan pótolják a kieső beporzási szolgáltatásokat (egy ilyen eredményről az ÉT a 2017/10. számában adott hírt). De fenntartható ez? Gazdaságos lehet? Ha nem sikerül a beporzók pusztulását megfékezni, a valódi, egészséges mézről mindenképpen le kell mondanunk, és elfogadni a műmézet a művirág lakásdíszek mellé.

  Az USA-ban 1997 óta működik a Beporzó Partnerség (Pollinator Partnership) nevű szervezet. Több mint 160 partner (kutatók, intézetek, természetvédők, kormányzati szervek) igyekszik segíteni a beporzók védelmét, a helyzet tudatosítását, és támogatni elsősorban a veszélyeztetett fajok fennmaradását. Az Európai Unió idén január óta dolgozik a saját, a beporzók védelmére kialakítandó kezdeményezésén: EU Pollinator’s Initiative. Ez különösen aktuális, miután nagyobb balesetek, méhpusztulások után 2013-ban az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság javaslatára több országban három évre betiltották néhány neonikotinoid hatóanyagú rovarölő szer használatát. Ez tavalyelőtt járt le.

  Sokfelé nemcsak a gazdák, hanem a jóérzésű lakosság is próbál segíteni a rovaroknak, a méheknek, a beporzóknak. Orbán Zoltán például a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületben már évek óta apostola ennek a segítő tevékenységnek, de nincs egyedül. Legújabban, társadalmi kezdeményezésre március 10-ét mint a Beporzók napját „ünnepeljük”.

 Sárgafoltos zömökdíszbogár

(NÉMETH TAMÁS FELVÉTELE) 

A kezdeményezés januári meghirdetése után azt hamarosan szakmailag és elkölcsileg egyaránt támogatták pedagógusok, kutatók, civil szervezetek, kutatóintézmények és a környezetért felelős államtitkár is. Ehhez a naphoz kapcsolódva az ország sok pontján hívják fel a figyelmet a beporzókra, amelyeknek oly sok szépséget köszönhetünk: az édes ízt, a virágos rét vagy erdőalja és a virágzó gyümölcsfák üdítő látványát, a gyümölcsöket, lekvárokat, főzelékeket, salátákat, még a virágillatot is. A rovarok tömegének ennél sokkal többet is köszönhetünk, például azt, hogy nem kell olyan sokáig szagolnunk azt, amit viszont nem szeretnénk. Érdeklődők többet is megtudhatnak a www.beporzoknapja.hu honlapon vagy e természetvédelmi jeles nap facebook-oldalán.

 

Tehet valamit az Olvasó is?

Hogyan tovább? A beporzókkal kapcsolatos gondokat egyetlen lakossági figyelemfelkeltő nap nem oldja meg. Mégis nagy segítséget jelent ezeknek a számunkra fontos, hasznos, békés rovaroknak, ha akár egy kicsivel is hozzájárulunk a fennmaradásukhoz. Csak néhány ötlet: őshonos cserepes virágot ajándékozzunk vágott virág helyett, és mondjuk is el, hogy miért. Ültessünk virágokat, ahová csak lehet, lehetőleg rovarok által kedvelt növényeket. Például a zsálya, orgona, nyári orgona, levendula és társaik, de még a csalán is számos lepkének, bogárnak tápnövénye… Neveljünk gondosan rovarbarát kertsarkot, vállaljuk föl, hogy a kert egyik része gondozatlannak látszik, pedig épphogy tudatosan gondozzuk, így kedvezünk az egészséges életközösségek tagjainak. Készítsünk rovartanyát: sok-sok üreget, zugot, rejtőzködőhelyet az elbúvó vagy áttelelő rovarok számára.

  Rovarbölcsőket is lehet létesíteni, legegyszerűbben egy marokra való nádszálból, amelyeket a művészméhek birtokba vehetnek. Ezeket a tevékenységeket az év minden más napján is végezhetjük. Mondjuk el másoknak is – s ne csak március 10-én –, hogy a rovarok nem csupán csípnek, szúrnak, idegesítenek, hanem érdekesek, csodaszépek is vannak köztük, és nélkülük nem lehetséges az emberhez méltó életünk a Földön.

  VÁSÁRHELYI TAMÁS cikke az Élet és Tudományban

forrás: http://www.eletestudomany.hu/beporzok_napja