Sorba érkeztek a kisbuszok, utánfutós személygépkocsik Tápiószele külterületére, a vasútállomástól egy derékszögű fordulattal megcélozható mezőgazdasági kutatóintézet bekötőútjához. Mindig félve hajtok bele ebbe a kanyarba, mi történik, ha valaki nagyvonalúan kifelé igyekszik. A fülke éber őre jelzi, bebocsátás csak regisztrációval. Rövid hümmögés, keresgélés után a sorompó jóváhagyja érkezésünk. Végre itt vagyunk a Növényi Diverzitás Központ tízedik, jubileumi szakmai napján. Útitársaim figyelmét a képzés épületének oszlopaira irányítom, a kedvenc részleteim a mezőgazdasági domborművek, közöttük egy a gyümölcsszedő asszony. Ezért jöttünk, hogy egykor nekünk is ízben és kedvben hasonlóan jó szüretünk lehessen.
Micsoda tumultus az előtérben. A kávégép szusszanást kér, az érkezők pedig fekete levest, ki tegyen igazságot közöttük. Mások megelégszenek a hideg levekkel, a puhán morzsolódó sütemény hegyekkel. A két dirigens, összehajol az asztal felett. Az igazgató és koordinátor halk szavú egyeztetése kettejük titka marad. A regisztrációs lap rubrikái és a széksorok azonos ütemben találnak emberükre. Így nem csak a tér éri el kihasználtságának határait, de az idő is lassan betlik. Fogy is a használható oxigén, viszont Baktay Borbála igazgatónő mellette vagy helyette köszöntő szavakat, irányadó gondolatokat kínál. Belehelyez bennünket a történetbe, mi is vár ránk, hogyan zajlik majd minden.
A kezdet kezdete, már szinte az alkalom csúcspontja. Az asztal és a pódium zsúfoltsága hirtelen értelmet nyer. Megkezdődik a „Legszebb gyümölcsös bemutatókert 2017” díjátadója. Ilyen esemény itt még nem volt, talán ennek is szól a magas részvétel. A 70 várakozó ember kíváncsisággal tekint annak a mappának az irányában, ahonnan az igazgatónő olvas. Nem cifrázza, nem számol vissza, nem csinál show-t belőle. Feltárva lapjait sorolja: I. helyezett a Szóládi Református Gyülekezet, II. helyezett a Tiszafüredi Református Gyülekezet, III. helyen osztoznak a Bükkaranyosi és a Kercaszomori Református Gyülekezetek. A végén pedig a Különdíj a telkibányai reformátusokat illette meg. Kézfogások, vonulások, plakettek, oklevelek, tüzes nedűk, fájintos díszdobozok, speckós metszőollók és egy látványos bogárhotel, amit az intézet munkatársai fabrikáltak.
Néhány jó szó, taps és levonulás után a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársa érkezik, hogy súlyt adjanak az újonnan csatlakozó gyülekezetek belépésének. Persze itt is minden kellék a helyén, világoskék bársonymappa, égkéken fogó toll és pecsét. Hitelesítve két példányban a vállalás. A hivatalosság, a fegyelem úgy látszik el is bizonytalanít némelyeket. Bizony erről is szó esik Veres Emese programkoordinátor beszámolójában. Kizárás a programból. Ilyen is történhet, ha a fácskák eltűnnek, eredeti helyükről átültetésre kerülnek, vagy gondoskodás hiányában elpusztulnak. A jó hírek azért most is túlsúlyban vannak. Új kertek létesülnek 5 református, 1 evangélikus, 4 katolikus és 6 önkormányzati helyszín kerül fel a NÖDIK gyümölcsész térképére. Az összlétszám már 160 felett van jócskán. Növekedhetnek a fácskák, bontakozat a flóra.
Veres Emese átadja nekem a szót, mint egyházi embernek. Felkérése váratlanul ért, amikor levélben megkeresett. Mit is mondhatnék a gyümölcsökkel kapcsolatban? Végül az elmúlt négy esztendő tapasztalatainak a megosztásában maradtunk. Bemutatkozás, kezdetek, indítékok, eredmények voltak a címszavak, amiket gyülekezeti tagok szorgos munkálkodásai illusztráltak. A beszámoló végén egy a kert és a lelkiség viszonyához kapcsoltam vissza, hogy egy liturgikus szöveggel példázzam:
„Nézd a fájdalmas mozdulatlanságot a jóra,
ahol minden fa lekaszabolásra vár.
Fák nélkül búslakodik a patakmeder.
A magasba törő zöld katedrálisok
mindent behálózó gyökérzete nélkül
szétmállik életünk szilárd talapzata.
Volt fény, volt növényzet, volt víz.
De a mi kapzsiságunk és hanyagságunk
a föld letiprásához vezetett.
Pironkodott az Édenben az ember,
most a föld szégyelli mezítelenségét.
A fák elplántálása fehér zászló az ég felé.
A teremtés műve és az ember fegyverszünetet köt.
Békesség ez a földnek, Jézus megváltó vére által.
Szeretet ölelésében talál védelmet
minden élőlényt.”
(Marthinus Daneel)
A csodálatos salátatálak és pazar húskészítmények elfogyasztása után terepen folytattuk a szakmai napot. Szani Zsolt a NÉBIH munkatársa most is ugyanolyan lelkesen beszél a metszés és az ültetés fortélyairól, mint mikor először hallgattam. Igyekszik az alapoknál maradni, hogy a tejesen kezdők ne keveredhessenek meg. Azért a több alkalom felszínre hoz személyes megjegyzéseket, gyermekkori történetek a sváb napszámról. Amikor az iparkodó inas egy napba nem csak az ültető gödrök kiásását sűríthette, de elkezdhette magát az ültetést is. Pedig arra gondolt ásás közben, hogy gyorsaságának milyen becsülete lesz.
Az előkészített, bevermelt facsoportok az első időszakot idézték, amikor nagy tömegben történt a csemeték átvétele. Most is 552 db fácska talált gazdára. Senki se tért haza üres kézzel, volt aki díjat, ajándékot más oltványokat pakolhatott a csomagtartóba. A 36 megjelent szervezet egy különleges nappal gazdagodott. Elménkben a történésekkel, találkozásokkal, ajkunkon az almaszirmok édeskés és fanyar ízével távoztunk. Lelkünkben fogadalmat téve, hogy rügyfakadáskor, ha Isten megsegít, még visszatérünk.
Szalay László Pál
Hozzászólások