2015. Sze. 29.

 

„A gazdagnak igen sok juha és marhája volt." (2Sám 12,2)

A városi élet több okból is kockázatos. Egyrészt kiszakítja a természetes folyamatból, s gyökértelenné teszi az egyes embert éppúgy, mint az egész népet: csak a kész terméket veszi kézbe a városlakó, de sem a termelésnél, sem a hulladékok eltakarításánál nincs jelen. A gyökértelenség könnyen vezet elbizakodottsághoz: az ember saját magában látja élete kezdetét, végét és értelmét. Mintha a városokban eleve nagyobb lenne az önző kívánságok, a gőgös viselkedés, a hibás döntések veszélye. Másrészt félő, hogy ennek az önteltségnek a következményeként a városi életben nincs tekintettel az egyik ember a másikra, a gazdag a szegényre, az ember a számára láthatatlanul erőforrásokat biztosító természeti környezetre, s arra a sok emberre, aki így erőforrás nélkül marad. A városok körül – vagy azoktól biztonságos távolságban – növekvő szeméthegyek, valamint az egyre szélesebb társadalmi réteget alkotó külvárosi szegénynegyedek lakói jól jelképezik ezt a két nagy problémát a város életében.

Ma az egyik legjelentősebb világprobléma a javak egyenlőtlen elosztása. Földünk erőforrásainak négyötödét a népesség mintegy egyötöde éli fel, a javak maradék 20%-án pedig a világ lakosságának 80%-a kénytelen osztozkodni. Míg egyes országokban alig látnak vizet, addig máshol ivóvízzel mossák az emberek autóikat. Van, ahol népbetegség az elhízás, s annyit költenek fogyókúrás programokra, melyből több éhező ország élelmezési problémáit meg lehetne oldani. A városokban élő emberek szükségleteit kiszolgáló ipari mértékű mezőgazdasági termelés épp a leginkább rászorulóktól veszi el a lehetőségeket.

Az emberek közötti egyenlőtlenséget csak felerősítheti a városban állandó veszélyként megjelenő gőg. A gazdag ember, akinek „igen sok" van, könnyen elfeledkezhet a másikról, akinek valamiért kevesebb van. Jóval kevesebb – noha az jóval fontosabb is számára. Ezzel az ambivalenciával számos formában találkozhatunk a városokban. Az egyik embernek kiterjedt üzletrendszere van, a másiknak apró péksége, melyet még a nagyapja alapított. Az egyik ember három autót tart fenn, a másiknak már szívéhez nőtt a biciklije. Az egyik embernek gyönyörű öntözött pázsitja van a hatalmas kertjében, a másik ember a panelház nyolcadik emeletén két cserépben neveli egyszerű fűszernövényeit.

A gőgös gazdag ember már észre sem veszi, hogy van egy kis rész, egy kevés, amely nem az övé. Amelyre nem tarthat igényt. Szívében viszont jóval nagyobb rész áll üresen, melyet nem a tulajdonában álló javak felhalmozásával tudna betölteni, hanem a személyes szeretettel.

„Különböző hit- és vallási tradíció követőiként együtt fejezzük ki aggódásunkat az éghajlatváltozás következményeitől sújtott földdel és a rajta élő emberekkel kapcsolatban, akik hitünk szerint közös törődésünkre vannak bízva. Az éghajlatváltozás komolyan veszélyezteti az életet, amelyet mindannyian értékes ajándékként kaptunk és törődnünk kell vele. Elfogadjuk azt a nyomasztó tudományos felismerést, hogy emögött emberi hatás áll, és hogy a károk csökkentésére és az okok teljes feltárására irányuló, világot átfogó tevékenység nélkül mind a jelenségek erejét, mind gyakoriságukat tekintve egyre rosszabb lesz a helyzet. Ezzel egyidőben készen állunk arra, hogy párbeszédet folytassunk azokkal, akik még kételkednek ebben..."

(Éghajlat, hit, remény: vallások együtt a közös jövőért, 2014. 09.21.)

Tények

• Egy sok húst fogyasztó személy étkezésből eredő környezeti lábnyoma duplája egy vegetáriánusénak. Ha valaki nem mond le a húsról, de kiegyensúlyozottan étkezik, az egészségének is használ, és kb. harmadával csökkentheti az élelmezéshez kötődő ökológiai lábnyomát.
• A világon megtermelt élelmiszerek mintegy harmada hulladék lesz. A pazarlásnak a kisebbik fele az, ami az asztalunkról kerül a kukába. A veszteségek kétharmada a feldolgozás során képződik. Minél feldolgozottabb ételt vásárolunk, annál inkább hozzájárulunk a veszteségekhez.
• A globális édesvíz-felhasználás 70%-át öntözés teszi ki. Egyes fejlődő országokban ez 90%-ot is elérhet, míg a fejlett világban ez 50% körül mozog. Az étkezés jelenti a legnagyobb vízigényt. 1 kg krumpli megtermelése 900 l vizet igényel, 1 kg rizs 3400 l-t, míg egy kg marhahús 15500 l-t.

Napi terv

1. Ma lemondok valami távolról érkezett fogyasztási cikkről (kávé, tea, csoki, déligyümölcs).
2. Ma lemondok arról a kényelemről, amit a sokszorosan csomagolt élelmiszerek jelentenek és lédig vagy kimért dolgokat vásárolok.
3. Ma lemondok az autóhasználat kényelméről, tömegközlekedést vagy kerékpárt választva - az így felhasznált többletidőben Isten képét keresem a közlekedés többi résztvevőjében.
4. Ma lemondok a közelben, egy helyben, nagy választékból való vásárlás kényelméről és megoldom, hogy termelőtől vásárolhassak.

​Élő példák – Váci Egyházmegye Vidékfejlesztési Iroda

A Váci Egyházmegyei Vidékfejlesztési Irodát nyitott a 2013-as évben és végez különleges – és mindeddig egyedülálló – vidék- és közösségfejlesztő tevékenységet egyházmegyei szervezetként. Az irodát Beer Miklós püspök atya ötlete alapján hozták létre, aki azt vallja „... ki kell lépnünk a missziós egyház örömteli, Szent Ferenc-i távlatába". Tevékenységük kiterjed a helyi piac létrehozására és működtetésére, a helyi termelői csoportok támogatására, a helyi termelők, helyi közösségek számára végzett pályázati támogató munkára, valamint a vetőmag programokra. Az iroda fontosnak tartja, hogy a falvak ne néptelenedjenek el, az ott élők boldoguljanak, önmagukról példamutatóan gondoskodni tudjanak, ezért támogatja a gazda-tudat erősödését, a gazda ismeretek bővítésével. Emellett elősegíti a háztáji gazdálkodás újra indítását a vidéki településeken, a fiatalokban erősíti a föld szeretetét, hogy a felnövekvő nemzedék a vidéki életet fenn tudja tartani. Terjeszteni kívánja a paraszti kultúra értékeit, létre hozva helyi csoportokat, gazdaköröket, gazda klubokat, hogy a parasztság visszakapja régi tekintélyét.
(vevi.vaciegyhazmegye.hu)

 

Forrás: www.reformatus.hu