Fekete Ágnes áhítata:
„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.”
„A mi most történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmúlt.” Prédikátor könyve 3,1 és 15

Húsz évvel ezelőtt abban a gyülekezetben, ahol éltem, építettünk fiatalokkal együtt egy hal alakú kápolnát. Nemrég volt ez az emlékünnep, gyerekeink is jöttek már velünk, és ők az épület melletti cserepeket kezdték el összetörni az ünnep alatt unalmukban, és egy mozaikot raktak ki a földbe a törmelékből. Különös látvány volt, ahogy ők is építkeztek ma a maguk módján. Valaki ki is mondta: amit mi felépítettünk, a gyerekeink lebontják. Valóban valami furcsa időutazás volt ez a látvány.

Vajon mi az, ami elmúlik, és miként? Vagy minden jelenvaló egyszerre? A mai ember – ahogyan hallottuk is – félelmes küzdelmet folytat az idővel. Már-már olyan gyorsan kell döntéseket meghoznunk, amire képtelen az emberi agy. De a gyorsaság mellett már-már azt is elhisszük, hogy az idő visszafordítható. A visszaszámlálást is bevezette a modern ember: 5, 4, 3, 2, 1, rajta. Mintha egy egyenesen eddig visszafele haladtunk volna, de most már előre indulunk. Ez azonban bármikor megfordítható, mint a film. Csak játék az egész. Szeretünk is visszafelé utazni, keresni gyökereinket, őseinket, régi tájakon révedezni. Vajon mit kezdjünk ezzel a vágyunkkal?

Isten úgy alkotta meg ezt a világot, hogy az időnek kettős természete van. Egyfelől előre haladó, és meg nem fordítható, másfelől mindig ismétlődő, körkörösen visszatérő. Úgy éljük az életünket, hogy mind a kettő benne van. Csak az a kérdés, hogy hol keressük az idő egyik, és hol a másik arcát. Itt csapódik be a mai ember. A filmen úgy tűnik, hogy az emberi élet is egészen esetleges, ott létezik időutazás, bármi megtörténhet. De az idő körkörös volta nem az életrajzunkban jelenik meg. Egy sokkal mélyebb tudás szintjén fontos az ismétlés. Az évszakok megtaníttatják velünk, hogy az élet bár előre szalad, mégsem a végtelenbe, vagy a semmibe tart. A körkörös mozgás mintha éppen megmagyarázná a hosszanti mozgást, és ez a kettős irány mintha egy keresztként feszülne ebben a világban. Hiszen haladunk előre is, nőnek az évgyűrűk, de egyre többet is látunk, egyre magasabb a fa. Ha úgy akar az ember növekedni, hogy közben a törzsének vastagsága a régi marad, ingatag és életképtelen lesz. Isten így adta, hogy megkettőzve, kétirányú módon fejlődjék az életünk.

Az örökifjú bölcs ember képe délibáb. Az életrajzunkkal nem lehet játszani, hiszen mindig ugyanabba a pocsolyába lépnénk bele, akármi történjen is. De az lehetséges, hogy abban, amit mi kaptunk, fejlődjünk. Lehet, hogy lebontják azokat az épületeket, amiket mi felépítettünk. Lehet, hogy az elmúlás átkait mind-mind végig kell néznünk életünkben. De mindezekben elindulhatunk egy hosszirányú, egy vertikális utazásra Isten felé. Jézussal, az ő földi életrajzában nem történhetett semmi, ami ne ilyen belső növekedés lett volna. Minket is hív erre a belső utazásra. Ámen.

A műsor meghallgatható itt.