A rendezvényen vendégek voltak Kocsis Áron hajdúnánási református lelkipásztor, dr. Tóth Tamás, a Debreceni Egyetem oktatója, a DRHE óraadója és dr. Gyimóthy Gergely, a DRHE oktatója.
A teremtésvédelem aktuális kérdéseivel foglalkozó kerekasztal-beszélgetést két előadás insprirálta, a megújuló energiák hasznosításának lehetőségei és a hazai ökogyülekezeti program témákkal. Dr. Tóth Tamás a megújuló energiahordozókkal történő energiahatékonyságra hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva azok gyakorlati alkalmazhatóságát. Kocsis Áron az ökogyülekezeti programot ismertette és a hajdúnánási református ökogyülekezeti közösség életéről számolt be. Dr. Gyimóthy Gergely, a kerekasztal-beszélgetés moderátora a két előadásra reagált és további teremtésvédelemmel kapcsolatos gondolatokat osztott meg az alkalom résztvevőivel.
Az ökológiai krízis mérséklésében különösen nagy feladat hárul a keresztyéni puritánságot a mindennapokban megélő református közösségekre. Szerény, mértéktartó, alázatos, a teremtés védelmezése iránt elkötelezett emberekként példamutató magatartást mutathatunk embertársaink felé. Tehetjük ezt energiatakarékos életvitelünkkel, felelős fogyasztói magatartásunkkal vagy éppen ökológiai mezőgazdasági tevékenységgel.
A környezettudatos családi- és gyülekezeti életet megélő reformátusság hitéleti megújulásban is részesülhet nap mint nap – állapították meg a kerekasztal-beszélgetők.
Hozzászólások