Mesekönyvek – nem csak óvodásoknak

A Soproni Evangélikus Egyházközség idei Teremtés heti programjainak keretében mutattuk be Prof. Dr. Molnár Sándor egyetemi tanár, gyülekezetünk tagjának „Mesélnek az erdők-mezők állatai” című könyvét, mely a „Mesélnek a fák” és „Mesélnek a gombák” folytatásaként, a sorozat harmadik köteteként jelent meg.

A fákat, a gombákat, az erdők-mezők állatait ismertető három könyvből sugárzik Molnár Professzor Úr és szerzőtársainak természetszeretete. Meséi a teremtett világ csodáiról, ajándékairól szólnak, a természet megismerésére és megbecsülésére tanítanak, nevelnek minden korosztályt.

A legkisebbek figyelmét a gazdag illusztráció, a szemléletes és vidám képek, a lapok alját szegélyező állat lábnyomok keltik fel leginkább, ezeken keresztül kezdenek érdeklődni a természet iránt.

A nagyobbak maguk is elolvashatják a meséket. A gondosan összeállított és felépített könyvekben a mese világától jól elválasztva szerepel a valóság, a fákat, leveleiket és terméseiket ábrázoló fotók, valamint az adott fafajból készíthető fatárgyak. A második kötetben egyszerű piktogramok jelzik, melyek az ehető és mérges gombák, hogyan lehet őket megkülönböztetni, valamint betekintést nyerhet az olvasó a gombából készíthető ételek elkészítésébe is. Az átadott ismeretanyagot minden fejezet végén rövid versek összegzik.

A felnőttek is számtalan új ismeretet szerezhetnek mindhárom könyvből, melyek jól alkalmazhatók az oktatásban, nevelésben. A könyvek nyelvezete minden korosztály számára érthető. Természettudományokkal foglalkozó egyetemi oktatóként különösen értékesnek tartom, hogy megfogalmazása egyszerű, tömör és egyben szakszerű, a sokrétű tudásanyagot élvezetes, könnyed stílusban adja át.

Meggyőződésem, hogy akik fiatal korban ezeken a könyveken keresztül ismerik meg a fák, a gombák, és az erdők-mezők állatainak világát, azok később nyitottabbak lesznek a természet komplexebb, bonyolultabb összefüggéseinek megértésére, elsajátítására, valamint a teremtett világ iránti felelősségvállalásra is.

 

Szeretettel ajánlom a megjelent három könyvet mindenkinek!

 

 

                                                                       Gálos Borbála

Soproni Evangélikus Egyházközség, ökogyülekezet

 

 

 

A sorozat eddig megjelent köteteibe

Molnár Sándor - Börcsök Zoltán - Répay Dorottya: Mesélnek a fák

Molnár Sándor - Börcsök Zoltán - Répay Dorottya: Mesélnek a gombák

Molnár Sándor - Börcsök Zoltán - Répay Dorottya: Mesélnek az erdők-mezők állatai

a kiadó honlapján online is belelapozhatunk http://www.erfaret.hu/kiado, ahol a terjesztésről, megrendelési lehetőségekről is tájékozódhatunk.