2020. Sze. 30.

 

"De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete." Róm 5,3–5

Nem sok alapja van arra várni, hogy meglátogasson a remény. Pedig ez az óhaj már jócskán túl van a puha nihilizmus fényűző gondatlanságán, amely miatt ma elsősorban környezeti válságról kell beszélnünk. Talán örülnünk kellene, amikor valaki igaz szívéből kívánja a remény társaságát. Csakhogy aki a reményt marasztalná, az olyasmire készül, mint aki ugyancsak legjobb szándékkal indul lepkehálóba fogni az angyalokat a karácsony marasztalására, aki szeptember közepén is asztalán tartja még a hímes tojást a húsvét szépségének felidézésére, vagy otthoni örökmécsessel gondoskodna előre pünkösd lángnyelveinek hosszú távú terápiás hatásáról.

A remény azon kevés görög szavak egyike, amelyeknek csak elvétve találjuk meg negatív jelentésű párját a klasszikus irodalomban, és – bár ezen nyilván nem csodálkozunk – kizárólag pozitív értelemben szerepel az Újszövetségben. Nagyot változott a világ. A mai versenyszemléletű „humánközegben” minimum titkos fegyvereink egyike a versenytárs – újszövetségi szóhasználattal élve: a szomszéd vagy „felebarát“ – lemaradása iránti rosszindulatú remény. Nem sokban különbözik ez a szokás az egyre emelkedő GDPbe vetett reménytől, mert ehhez szintén folyamatosan rosszabb állapotba kell kerülnie a természetnek, amely ezt a háttérből „erőforrásként” biztosítja, közeli vagy távoli népeknek, a földnek vagy egyszerűen csak az igazságosság elvének.

A remény újszövetségi szava (elpis) a „részt venni” és „örömmel üdvözölni” kifejezésekből vezethető le. Amikor az Újszövetségben nem egyszerűen utalásként, hanem mondanivalóként szerepel – ahogy Pál apostol Rómába írt levelében is –, akkor mindig kapcsolódik egy olyan megelőző tapasztalathoz, amely önmagában is lényeges, fontos, sőt, az esetek nagy részében döntően fontos egy ember vagy egy közösség életében. Ebben az esetben a „kipróbáltsághoz”, mely „begyakorlott, erényes életformát” jelent. A legtöbb esetben azonban az örök élethez, melyet ugyan senki sem próbált még ki közülünk, de aminek felismeréséhez közös tapasztalatként vezet el bennünket a Szentlélek Isten szívünkbe áradt szeretetére irányítva figyelmünket.

 

Kérjük kegyelmed, Szentlélek Isten, hogy egységben lássuk körülöttünk és bennünk teremtésed ajándékait. Add, hogy szereteted által felismerjük és megtapasztaljuk annak a közösségnek a szépségét és áldását, amit teremtett világod egésze jelent, benne minden emberrel, közeli és távoli népekkel, a természet élő és élettelen résztvevőivel. Óvj meg bennünket és tartsd távol szívünktől a gondtalanság csalóka vágyát. Adj nekünk bátorságot, hogy állhatatosság, kipróbáltság és remény vezéreljenek bennünket mindennapjainkban, és hogy örömmel üdvözöljük egész teremtett világodnak szóló igazságod. Ámen.

 

Béres Tamás,

az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport evangélikus tagja 

 

 

Forrás: Teremtés hete füzet 2020.