Teremtés Hete 2020-ban, avagy "A remény nem csal meg"

Idén egy szinte még soha nem tapasztalt helyzet állt elő; az egész életünk fenekestül felfordult, így nem csoda, ha elsősorban a saját sorsunk alakulását tartjuk szem előtt. Még ilyen bizonytalan időkben sem szabad azonban megfeledkeznünk az Úr által teremtett világról, és annak megóvásáról, sőt ennek fontossága most még hangsúlyosabb.

A Teremtés Hetét, idén szeptember 27. és október 4. között ünnepeljük, amelynek témája a Teremtő bizonytalanság. Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport tagjai ezen alkalomból e témáról való elmélkedésre és természetesen cselekvésre is szólítanak fel mindenkit, aki fontosnak tartja környezetünk védelmét. A Teremtés Hete füzet az ünneplés mindkét aspektusát szem előtt tartva készült el, napokra bontva taglal mindannyiunk számára ismerős témákat (úgy, mint a türelem, a szenvedés, vagy éppen a remény). A füzet továbbá segítséget nyújt a teremtésvédelemhez már sikeresen alkalmazott jó gyakorlatokról, és szó esik benne a jelenleg is tartó pandémiával kapcsolatos felelősségünkről.

S hogy mit ad nekünk az idei Teremtés Hete füzet? Ismert érzések és tapasztalatok újszerű megvilágítását, reményt és segítséget, hogy jobbá tehessük mind saját, mind mások életét. Ezt szem előtt tartva nem kell feltétlenül nagy tetteket végrehajtani, hogy változást hozzunk; elég, ha a lehetőségeinket kihasználva segítünk teremtett világunkon.

A 2020-as évi Teremtés Heti füzet és a plakát elérhető az alábbi linkre kattintva (mind online, mind rövidített, nyomtatható formátumban) LETÖLTÉS

 

„De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” Róm 5,3-5 (A Szent István Társulati Biblia szövege szerint.)

Korom Lilla (KRE)