Eljött az ideje létrehozni az élet gazdaságát?

Prostestáns világszervezetek közös nyilatkozatot fogalmaztak meg, amellyel a nemzetek kormányait, a bankokat, az ENSZ tagjait és a keresztény közösségeket szólítják fel cselekvésre.

Forrás: A  Lutheránus Világszövetség alábbi beszámolójának magyar nyelvű változatát a szemlelek.net adta közre.  A teljes nyilatkozat itt érhető el angol nyelven.

 

A koronavírus-járvány prófétai pillanat

A COVID-19 világjárvány még sürgetőbbé tette az “Élet Gazdaságának” létrehozását. Ebben a prófétai pillanatban világszerte emberek millióit képviselő keresztény szervezetek cselekvésre szólítanak fel.

A Lutheránus Világszövetség (LWF), az Egyházak Világtanácsa, a Református Egyházak Világközössége és a Világmisszió Tanácsa közös nyilatkozatban szólítja fel a világ kormányait az egészségügy és a szociális védelem támogatására. Emellett felhívják a figyelmet az adósság-eltörlések szükségességére és arra, hogy olyan progresszív vagyonadókat kell bevezetni országos és globális szinteken, amelyek pénzügyi alapot teremtenek a járványra adott létfontosságú válaszoknak.

– Egy élet-alapú gazdaságra van szükségünk. Olyan rendszerre, ahol a teremtett világ és az emberek nem eladóak; és egy olyan teológiai rendszerre, ahol a megváltás nem áru – nyilatkozta dr. Martin Junge, az LWF főtitkára. – Azért emeljük fel a hangunkat most, hogy létrejöjjön egy olyan gazdasági rendszer, ami az embereket és a bolygót veszi előre, nem pedig a profitot, és ami megvédi az emberi jogokat és mindenki megélhetését.

– Az egészségügyi válság annak a mélyebb gazdasági krízisnek a tünete, amiből származik – írja a kiáltvány. – Mindemellett a nemzetállamok erőtlen és korrupt kormányzatai csak súlyosbították azt, hogy a döntéshozók képtelenek támogatni a járvány által leginkább sújtottakat.

A közös üzenet szerint a környezeti válság szoros kapcsolatban áll a koronavírussal. – Egyetlen ország sem különálló sziget. A jelenlegi döntési helyzetünk és a klímakatasztrófa összefogást, együttműködést, innovációt, és globális átalakulást követel.

A négy szervezet közösen a következőkre szólít fel:

  • Igazságos adótörvények bevezetése, ideértve progresszív vagyonadók, pénzügyi tranzakció-adók és szénadók globális és nemzeti létrehozása; a tőkenyereség- és örökösödési-adók újbóli bevezetése; törvények szabályzás az adócsalás és adóelkerülés visszaszorítására; jóvátételek fizetése a rabszolgaságért és további társadalmi és környezeti adósságokért, például hitel-elengedéseken keresztül.
  • A kormányoknak vissza kell szerezniük és meg kell őrizniük a közjavakat és a környezeti közös tulajdonokat a privatizáció és áruba bocsátás neoliberális folyamataitól; be kell vezetniük a garantált minimumjövedelmet; valamint úgy a koronavírus utáni, mint a hosszabb távú terveik során privilegizálni kell az olyan, az élet megőrzésére irányuló területeket, mint az egészségügy, oktatás, víz- és köztisztaság, agroökológia és a megújuló energiák.
  • Az Egyesült Nemzetek Szervezete állítsa fel az ENSZ Gazdasági, Szociális és Környezeti Biztonsági Tanácsát (a 2009-es Stiglitz-bizottságnak a Világgazdasági Együttműködés Tanács létrehozására vonatkozó javaslatai alapján), hogy ez vezesse az egymással összefüggő gazdasági, szociális és környezeti válságok elleni küzdelmet, amelyek koordinált cselekvést kívánnak.

Ezen túl a szervezetek felszólítják világszerte a keresztény közösségeket arra, hogy a saját környezetükben legyenek az élet gazdaságának példái, és fogjanak össze más mozgalmakkal azért, hogy megsokszorozzák hangjukat, amellyel a jelenlegi gazdasági és politikai rendszerek változását követelik.

Kép forrása: szemlelek.net