Helyszín: Zoom internetes felület
Nobilis Márió adjunktus, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola
Béres Tamás egyetemi tanár, Evangélikus Hittudományi Egyetem
Kodácsy Tamás műhelyvezető tudományos főmunkatárs, Károli Gáspár Református Egyetem
https://forms.gle/D9agMXtAHGfYwKwr8
A dokumentum messze nem csak a katolikus egyházon belül talált visszhangra. Más keresztény felekezetek képviselői is gyakran a társadalmi és környezeti problémákkal kapcsolatos keresztény tanítás hiteles megnyilvánulásaként hivatkoznak rá, a nagy világvallások körében is figyelmet keltett, és az ENSZ 15 éves fejlesztési céljainak (SDG) vitáin is idéztek belőle a legkülönbözőbb világnézetű szakértők.
Most, az öt éves évfordulón nemzetközi kezdeményezés indult „Laudato si' Week” néven azért, hogy visszatekintsünk az enciklika megjelenése (valamint az SDG és a párizsi klímacsúcs) óta eltelt fél évtizedre, és felmérjük, miben léptünk előre és mit kell sürgősen tennünk. A hét kapcsán szerte a világban számos rendezvényt, kezdeményezést szerveznek. Magyarországon többek között a Naphimnusz Egyesület is szervezője az eseményeknek. A hét Ferenc pápa által kijelölt fő gondolata, mely az enciklikában is gyakran megjelenik: „minden kapcsolatban áll mindennel”.
Az Oikosz projekt* keretében ökumenikusan is bekapcsolódunk ebbe a folyamatba. A teremtésvédelem terén együttműködő magyar egyházak képviselői beszélnek az enciklika kapcsán a teremtett világ iránti keresztény felelősségről.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés május 26-ig a következő oldalon:
https://forms.gle/D9agMXtAHGfYwKwr8
A szeminárium internetes felülete elérhetőségét a regisztráltaknak május 27-én küldjük el.
Hozzászólások