Gimnázium épül Budafokon – amikor megvalósul, az általános iskolával együtt hatéves kortól az érettségiig keresztyén, református nevelést, elfogadó, krisztusi szemléletet ad a diákoknak.
2012-ben a Budafoki Református Egyházközség lett a főváros XXII. kerületében a Rózsakerti Általános Iskola fenntartója. A budafoki templomépítő lelkipásztor, Demjén István nevét felvett intézmény az elmúlt években átfogó szemléletváltáson ment keresztül, valamint gimnáziumot is alapítottak, amelyben felmenő rendszerben idén már a második osztályt indíthatták.
2018-ban új lehetőség nyílt a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium előtt, hiszen célzott állami és egyházi támogatásból új gimnáziumi épület épül az általános iskola közelségében. Az építkezésről, a gimnázium megalakulásáról, a fenntartóváltásról és a jövő tanévben elindítani tervezett képzésekről Bencze Péter intézményvezető beszélt portálunknak.
Huszonegyedik századi komplexum
A munkálatok jól haladnak, már messziről látszik Budafok szívében az új épület, amely teljes egészében biztosítja majd a négyévfolyamos gimnáziumi képzést. Tizenkét osztályterem, szaktantermek, mélygarázs, melegítőkonyha, ebédlő, színházterem, három kisebb és egy nagy tornaterem, könyvtár, az udvaron szabványméretű sportpálya is épül. Az aula a reggeli áhítatok, iskolai ünnepségek, istentiszteletek és egyéb programok helyszíne lesz. Ahogy Bencze Péter fogalmazott, igazi huszonegyedik századi komplexum jön létre, ám az elképzelés nem pusztán saját ötlet volt.
„Nincs szebb feladat annál, mint elindítani egy gimnáziumot, de ennek előkészülete óriási kihívás volt számunkra, amely sok időt, energiát és rengeteg szervezést igényelt. Amíg az ötletből, tervekből kivitelezett épület lett, hosszabb ideig tartott, mint maga az építkezés és az épület beüzemelése. Közös célként fogalmazódott meg, hogy az általános iskolánkra támaszkodva középiskola jöjjön létre, ebben a kerület, az állam és a református egyház is támogatott minket. Iskolánkban a két gimnáziumi osztállyal együtt 650 diák tanul, aminek nagyon örülünk, de az épületben már alig férünk el.”
„Jézus van a középpontban”
Bencze Péter 2013-ban lett igazgató, akkor 380 diák tanult az általános iskolában. A növekedés a szakmai munka mellett a keresztyén életszemlélet és a krisztusi légkör megteremtésének eredménye. „Az iskolát úgy vette át a budafoki gyülekezet, hogy a szülők, nevelőtestület és a diákönkormányzat is amellett szavazott, hogy az általános iskola egyházivá váljon, ezt azok is elfogadták, akik nem tartoztak a református egyházhoz. Az átvételkor ki nem mondott cél volt, hogy a budafoki református családok gyerekei egyházi iskolába járhassanak. Azóta több tanárt is felvettünk, kiválasztásukkor hangsúlyt kapott, hogy a pedagógus valamelyik történelmi felekezethez tartozzon és gyakorolja a hitét, így az iskolában egyre inkább tapasztaljuk: Jézus van a középpontban, rá figyelünk – ettől lehet keresztyén egy iskola.”
Míg ez a légkör kialakult, a lelkészeknek és a presbitereknek is türelemmel kellett lenniük. „Senkit sem kényszerítettünk a hitre, szó sem volt a kötelező hitgyakorlásról, ezt lehetőségként kínáltuk. A tanárok is ennek látták, akik közül sokan váltak legalább Isten-keresővé, sőt többen megtértek, és azóta is gyakorolják a hitüket. Elég sokan kötődtek valamelyik gyülekezethez, ezért sem akartuk megszabni a gyülekezeti hovatartozást.”
A szemléletváltás nem okozott nagy nehézséget, de ehhez az előd, Nagyné Bitter Ilona áldozatos munkája is kellett. „Mélyen hívő katolikusként példás életet élő, krisztusi, szakképzett nevelőtestületet akart. A 2011-es köznevelési törvény értelmében az önkormányzati iskolák állami fenntartásúakká váltak. A rózsakerti iskola nem került át, hanem önkormányzatiból lett református egyházi fenntartásúvá. Ez úgy valósult meg, hogy az igazgató nem volt református, de akkor sem és most sincs ellentét a különféle felekezetek között az iskolában. Mi mindenekelőtt Krisztushoz tartozunk.”
Nevelni, megszerettetni
Konzervatív, színvonalas iskolaként szeretnének a köztudatban megjelenni, amely nemcsak oktat, hanem nevel is. „Elődöm ezt nagyon komolyan vette, és az ezzel a szemlélettel egyetértő szülők számára rögtön vonzóvá vált az iskola. Ennek köszönhetően az első években sokan jöttek át felsőbb évfolyamokra más intézményekből. Diákjaink szép eredményeket érnek el a különféle kerületi és egyházi versenyeken, ami annak is köszönhető, hogy tanáraink odafigyelnek a tehetséggondozásra és a felzárkóztatásra. Nevelésünk eredménye meg is látszik: a gyerekek jól érzik magukat, tisztelet- és illemtudók, egymás és a felnőttek munkáját is megbecsülik, előre köszönnek – ezt nem mindig tapasztaltam más iskolákban.”
Bencze Péter vezetőként, pedagógusként és keresztyénként is a megszerettetésben és nem a kényszerben hisz. „Abban, hogy ma megváltozzon a szemlélete a szülőknek és a diákoknak, nagy szerepet játszik a személyes példamutatás és az a felfogás, amit a fenntartó is képvisel, hogy a gyerekek a templomban is otthon érezzék magukat. Korosztályuknak megfelelő istentiszteletekre járnak, amely ismeretközlésre is lehetőséget ad. Ezzel együtt a lázadás szabadságát is biztosítani kell a gyerekeknek, de inkább az iskolaköpeny ellen lázadjanak, mint a hit ellen. Feladatunk megtanulni mindkettőt kellő bölcsességgel kezelni.”
Az iskola jó híre
Az igazgató szerint nagy hangsúlyt kap az elfogadás a fiatal nevelőtestületben, ahol a tanárokat nem akarják mindenáron megváltoztatni, inkább tanácsokkal próbálják segíteni. „Nemcsak a gyerekkel, hanem a tanárral szemben is elfogadónak kell lennünk, ennek kell dominálnia egy intézményben. Ez a Jézus-központúságból adódik, nagyon örülök, amikor ezt tapasztaljuk a mindennapok során.”
Az új gimnázium iránt máris nagy az érdeklődés. „Leginkább saját diákjaink maradtak itt kilencedik és tizedik évfolyamra. Az általános iskola hírneve kifejezetten jó Budafokon és a környező településeken, most már felsőben is három-négy osztály indul, amelyekben a létszám megközelíti vagy meghaladja a huszonöt főt. Azon dolgozunk, hogy diákjaink közül sokan válasszák majd új gimnáziumunkat.”
Közép- és hosszú távú tervek
Az épület a tervek szerint 2020 februárjára elkészül, az udvart áprilisban adják át. Jövő szeptembertől az iskola évfolyamonként három osztályt indítana, ez a középtávú cél. A négy évfolyamos képzésben általános, emelt óraszámú angol és informatika-matematika orientációjú osztályokat terveznek indítani. „Nem tagozatot vagy kétnyelvű képzést indítunk, hanem a diákok magasabb óraszámban tanulják majd az idegen nyelvet és a matematikát, informatikát. Miután kötelező legalább egy nyelvvizsga érettségiig, ezért elvárás, hogy biztosítsuk a diákok felkészülését a nyelvvizsgára. Sok diákunk természettudományos beállítottságú, a mostani technológiai fejlődést látva azt szeretnénk, ha a diákok a különféle technikai eszközöket megfontoltan és okosan tudnák használni.”
Az iskola hosszú távú célja, hogy hatéves kortól tizennyolc éves korig biztosítsa a keresztyén, református nevelést és oktatást Budafokon. „Az iskola mint rendszer jóval hatékonyabb, ha a diákok tizenkét évfolyamon keresztül tanulnak egy adott intézményben. A budafoki református gyülekezet óvodát is fenntart, így akár hároméves kortól az érettségiig református szellemiségben nevelkedhetnek a gyerekek. A továbbtanuláshoz önmagában elegendő a pontszám, mi azonban azt szeretnénk, ha a diákok megfelelő életszemlélettel is rendelkeznének. Korosztálytól függetlenül könnyen elveszünk a fogyasztói társadalomban, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a diákok érettségiig a református egyház védőbúrája alatt növekedhessenek. Mi ebben szeretnénk hiteles, világnézetben biblikus, szakmailag színvonalas segítséget nyújtani.”
Forrás: parokia.hu
A Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium 2019 őszén nemcsak ökogyülekezeti címet kapott, hanem ökogyülekezeti díjban is részesült aktív és sokszínű teremtésvédelmi tevékenységük révén.
Hozzászólások