Közösségben felzárkózni

A vidékfejlesztés, a felzárkóztatás és a teremtésvédelem elválaszthatatlanok egymástól, és a hátránykompenzáció mellett a kapcsolati hálózatok megújulását is szolgálják. De hol kezdődik az egyház és a helyi közösségek felelőssége ebben? Eperjesi Tamással beszélgettünk.

A vidékről legtöbbünknek sztereotípiák ugranak be: a falusi környezet, a szép tájak, és esetleg az egykori szülőföld. Létezik azonban egy másik vidékfogalom, amely akkor is itt él velünk, ha nem veszünk róla tudomást. Ez a vidék a nélkülözésről, a nyomorról, az elvándorlásról, az elszegényedésről, a kényszerű közmunkákról, az egyre kevesebb falusi fiatalról szól. Ennek a felzárkóztatásáról beszélt Berekfürdőn, a Kárpát-medencei sajtósok találkozóján elhangzott előadásában és portálunknak adott interjújában Eperjesi Tamás jogász, vidékfejlesztő és szupervizor, a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodája felzárkózási csoportjának vezetője.

„Kemény Bertalan elmélete szerint egy vidéki település fejlettségét nemcsak az infrastruktúra, de a kapcsolati háló is meghatározza. Ezért a problémákat közösségi szinten kell kezelni” – fogalmazott. „Az aprófalvak egy része Trianon után vált perifériává; nemcsak földrajzi szempontból, hanem a korábbi funkciók elvesztése miatt is. Azóta csak rosszabbodtak az állapotok. Sok helyi munkalehetőség szűnt meg, gyakran a gazdasági alapok is hiányoznak. Manapság a dizájner drogok söpörnek végig ezeken a régiókon. Ezek nem örömszerző drogok, hanem menekülő drogok, már ez is önmagában árulkodó. A felzárkózás mindig hátránykompenzáció, de a vidékfejlesztés a közösségépítésről is szól.”

Ablaknyitás
A szakember szerint sok esetben a szegénységnek és a lemaradásnak az is oka, hogy a természettel korábban harmóniában élő ember kapcsolata felbomlott a környezetével. A vidékfejlesztés, a felzárkóztatás és a teremtésvédelem éppen ezért összefüggnek egymással. „A keresztyén embernek valójában egyfajta felelőssége van, amely több területre figyelmeztet bennünket. De ugyanazzal az elhívással és lelkülettel kell mind felé fordulnunk. Szerencsére az elmúlt időszakban sok pozitív példa is akadt erre, ezért azokra a törekvésekre érdemes a hangsúlyt fektetnünk, amelyekre büszke lehet az egyház.”

Mire van elhívásunk az egyházban mindezek kapcsán? – kérdezte Eperjesi. „Befogadás, sokszínűség, tradíció: ezek adják az egyház évszázados megtartó erejét. Ezért kell reflektálnunk az új kihívásokra. Ez szociológiai és oktatási feladat is, mert egyszerre kell kompenzálni a hátrányokat és missziót végezni. Emiatt a református cigánymisszió, a szeretetszolgálat alapítványa, a szeretetszolgálati irodánk, az ökogyülekezeti mozgalom és mások közösen dolgoznak a kihívások megoldásán. De fontos, hogy a helyi közösségek tagjai is hasznosnak érezzék magukat ebben, mert csak így öröm számukra a szolgálat.

Miért pont az egyházak feladata mindez? – adódik a kérdés. A szakember elmondta, hogy a végeken sokszor már csak az egyházaknak maradtak sejtjei, ezért ilyen esetekben a rászorulók másra nem is számíthatnak.  „Krisztus teremtményeiként az embernek spirituális békére, lelkiségre, személyes figyelemre lenne szüksége, nem erőforrások hajszolására. Nekünk, akik ezen a területen dolgozunk, az a feladatunk, hogy ablakokat nyissunk. Felajánljuk az egyház segítségét, tájékoztatást adunk a lehetőségekről. De a gyülekezetnek, a lelkésznek, a presbitériumnak kell eldöntenie, hogy élni akarnak-e mindezzel.”

Néhol a helyi gyülekezeti tagoknak korábban is élő volt a kapcsolata a rászorulókkal, máshol viszont a segítő intézmények elindulása nyomán épülnek ki ezek. Egyes helyeken például szívesen sütnek a tanodás gyerekeknek, és büszkék az eredményeikre. „Egy felzárkózási program minden esetben szemléletformáló, ezért konfliktusmegoldó hatása is van. A közösség segítése, az elesettek felzárkóztatása és az együttműködésre koncentráló élet örömforrás is lehet. A minta pedig ragadós. Már sok helyen van igény ilyen programokra, mégis az a szerencsés, ha csak ott indulnak el, ahol ezekre valódi elhívás is van.”

Segítségnyújtás
Vidéken a gyerekek és fiatalok felzárkóztatásában nyújtott református segítséget elsősorban három intézménytípus jeleníti meg: a gyerekházak, a tanodák és a szakkollégiumok. A Máltai Szeretetszolgálat után nekünk, reformátusoknak van a második legkiterjedtebb hálózatunk felzárkóztató intézményekből. Működésük az jelzi, hogy az egyház az adott szakterületen belül is jelen van a közösség életében. A különböző intézménytípusok különböző korosztályoknak szólnak, és bizonyos tekintetben építenek is egymásra.

A gyerekházak hároméves korig foglalkoznak a kisgyerekekkel. „Nagyon fontos, hogy a szülők és a gyerekek is korszerű segítséget kapjanak. Azt mondják, az első ezer napban életre szólóan eldől egy gyerek sorsa. A szakembereink családias körülmények között találkoznak a szülőkkel, akiket így nem egy rideg hivatal fogad. Az intézményeinkre meghittség jellemző” – mondta Eperjesi. A Biztos Kezdet Gyerekházak már megtalálhatóak Sellyén, Bánrévén, Bódvaszilason, Mezőcsokonyán, Dencsházán és Kémesen is.



A tanodák az iskolai sikeresség érdekében segítik a gyerekeket hattól tizennyolc éves korig. „A mélyszegénységből jöttekre jellemző, hogy sokszor nem maradnak tizennyolcéves korukig az iskolarendszeren belül. A tanodák azzal segíthetik a továbbtanulásukat, hogy nemcsak a tanulmányi sikereik elősegítésére koncentrálnak, de a szocializációs hátrányaikat is megpróbálják kompenzálni, például közösségi programokkal.” Minden intézménynek megvan az ellátási területe, így egy település tanodájába sok helyről érkezhetnek a diákok.

„Jelenleg tizenkét településen vannak tanodáink: Pilisvörösvárott, Szendrőn, Kisszekeresen, Szatmárcsekén, Biharkeresztesen, Sellyén, Piliscsabán, Dencsházán, Kecskeméten, Okányban, Komádiban, és Jándon.” A kelet-ormánsági Kémes Jó kis hely nevű intézménye valahol félúton van a tanoda és gyerekház között: délelőttönként baba-mama foglalkozások zajlanak, a délutáni tanoda jellegű foglalkozásokon pedig többnyire az általános iskolások felzárkóztatását, tehetséggondozását végzik a szakképzett pedagógusok.

Ahol ezek az intézmények elkezdenek dolgozni, két eredmény is megfigyelhető. Az egyik, hogy a közösséget megmozgatja, hogy egy keresztyén társadalmi felelősségvállalás mögé lehet állni. Például közös gyülekezeti ünnepekkel, ételadományokkal, közös programokkal, amelyek szorosabbá tehetik az emberi kapcsolatokat. A másik: amellett, hogy a hátrányos helyzetűek kapnak számukra nagyon fontos szociális gondoskodást és ellátást, keresztyén segítőkkel találkoznak, tehát megismerkednek az evangéliumi lelkülettel.



Az egész intézményrendszer teteje a szakkollégiumi hálózat, amely továbbképzési lehetőségeket kínál a hátrányos helyzetű hallgatók számára. Két roma szakkollégiumot tart fenn az egyház: a Wáli István Szakkollégiumot Debrecenben és a RefoRomot Budapesten. „Régóta terv, hogy legyen egy harmadik is, de ezek az intézmények azért jelentős ráfordítást igényelnek, hiszen komoly támogatást kell nyújtaniuk a rászorulóknak. Cserébe ezek a szakkollégisták – akik romák és nem romák is vegyesen – önkéntes munkákat vállalnak.”

Azok az ösztöndíjas tehetségek azonban, akik a piac számára fontos végzettséget szereznek, nem minden esetben térnek vissza saját szülőföldjükre dolgozni, ezért ők nem tudnak ott helyi példaként szolgálni. „Nehéz kérdés, hogy ez mennyire várható el tőlük. Nem erőltethetjük rájuk kötelességként, az egyén döntése tiszteletben tartandó. Az viszont célja a programjainknak, hogy továbbra is kötődjenek a szülőföldjükhöz, emberi kapcsolataikhoz, valamint a korábbi gyülekezetükhöz és az egyházhoz.”

Újfajta testvériség
A fejlesztés a szakember szerint szinte mindig külső beavatkozás, kívülről érkező gondolatokra épít. Ugyanakkor ott sikeres igazán, ahol a rászorultak azt érzik, nincsenek egyedül, és képesek hálózatokban együttműködni. Ehhez azonban megújulás is kell: szerves önszerveződéssel, keresztyén felelősségvállalással, a meglévő erőforrások újragondolásával, revitalizálással, innovációval, a belső érdekek őszinte feltárásával és néven nevezésével. „Az idegen elképzelések ugyanis ritkán intézményesülnek. Közösen eltervezett, harmonizált jövőképek kellenek a közösség egészéről, az elhívásukról.”



A szakember pozitív példaként hozta fel erre a zöldutas kezdeményezést, amely a közösségek közötti kapcsolatok újjáépítésére koncentrál. A zöldutak olyan többfunkciós útvonalak, amelyeket a gyalog, lovon, kerékpárral, illetve más, motormentes módon közlekedő vagy túrázó emberek számára hoznak létre. Lehetnek zöldfolyosók, történelmi és kereskedelmi útvonalak, folyók vagy vasutak mentén haladó ösvények, vízi utak. Ezeket a helyi közösségek működtetik, a környezeti és gazdasági szempontból is fenntartható társadalom kialakítása, valamint az egészséges életmód elterjesztése érdekében.

„Pusztán azáltal, hogy az emberek elkezdtek egymáshoz járni ezeken az útvonalakon, már élőbbé váltak az ebben részt vevő települések. Ezek a kapcsolati hálózatok újjáélesztik a közösségeket.” Példaértékű kezdeményezés még az abaújvári IKSZT közösségi kemence, Göncruszka közösségi méhészete, Hajdúbagos közösségi tökföldje, a Mesés Hetés Zöldút, a Mecsek Zöldút. Református minta is akad már: Bódvaszilas környékén, Hajdúbagoson, Dencsházán, Gömörszőlősön, Szóládon. A felzárkóztatás érdekében fontos, hogy a hátrányos helyzetű emberek is bevonódjanak ezekbe a kezdeményezésekbe.

A végeken nagyon sok esetben úgynevezett helyi hősök veszik nyakukba a település fejlődésének terhét. „Nem nyolcórás munkát végeznek, hanem komoly elhívásnak tesznek eleget a közösség érdekében. Van, ahol ez a lelkész, máshol az egyik gyülekezeti tag, szociális munkás, tanító, a polgármester, a jegyző, vidékfejlesztő, leaderes, falugondnok, könyvtáros. Ezek a példák területenként eltérőek. Van ahol a közművelődés indul el; máshol egy gyülekezet, egy plébánia vagy civil szervezetek sikereinek örülhetünk. Ez mind közösségképző.”

Ha egy településen van valaki, aki többet tesz bele a közösbe másoknál, mintaadó lesz a közösség számára, és a település is lép egyet előre. „Nagyon fontos, hogy a helyi hősöknek legyen olyan csapata, olyan közössége, akikkel a munkát meg tudja osztani, mert ha egyedül marad, akkor nagyon gyorsan elfárad, kiég. A sok keserűség visszavet, a közösség megtart. Ezért fontos a testvériség.” A közös munkában a kapcsolatok új minőséget kapnak, és ez jelentősen inspirálja a gyülekezeteket is. Ha mindez intézményi fejlesztéssel is párosul egy településen, az további együttműködéseket eredményezhet.



„A sok pozitív példa mellett persze rengeteg a nehézség is, ezért a kép nem fekete-fehér” – vélte Eperjesi Tamás. „A mindennapokban például sok feszültség állhat elő a mélyszegénységben élők és az idősebb emberek között. Nyilván nagyon komoly missziói elhívás kell annak megéléséhez, hogy olyanokhoz kell odafordulni, akik a hétköznapokban bosszúságot okoznak. Krisztus azonban mindannyiunkat szeret, és mindannyiunkért meghalt. Ahhoz, hogy ezekben az emberekben meglássuk Krisztus arcát, saját magunkon is túl kell lépnünk. Ez újfajta testvériséget eredményezhet.”
Forrás: Parókia

Fotók: Füle Tamás, Dezső Attila