A Telkibányai Református Gyülekezet idén ősszel, harmadik alkalommal hirdette meg teremtésvédelmi programját. Ennek első állomása szeptember 30-án délután 16 órától a Lágymányosi Ökumenikus Központban, a Teremtés Ünnepe hét nyitó-istentisztelete volt. A budapesti utat nem csak a közös ünneplésre való vágyakozás és a hit egységének megélése motiválta. A gyülekezet még augusztusban az Ökogyülekezeti Tanács által meghirdetett pályázatra jelentkezett A vidéki parókia kilátással c. munkaanyaggal. Kodácsy Tamás programvezető a liturgiai cselekmény után egyenként mutatta be és szólította a díjazott gyülekezeteket. A budai és a hajdúnánási református gyülekezet mellett a telkibányai közösség küldöttei is átvehették munkájuk elismerését, Steinbach József püspökkel és Tarr Zoltán zsinati tanácsossal kezet fogva.
A program második állomása október 2-án, már otthon az Aranybánya Hotelben került megrendezésre. Az est vendége Szabó Balázs volt, aki nyáron a Művészetek Palotájában bemutatott műsorát, Pilinszky megzenésített verseit hozta el. Az alkalom házigazdája emlékeztette a hallgatóságot a költő képhasználatára, amiben a szemétdomb, az égbe nyúló ócskavasak, a sivatagos kopár levegő mind egy kihűlt világ ikonjai. A bevezetőben a Ne félj c. vers első sorát „Én megtehetném és mégsem teszem” a teremtésvédelemre alkalmazva intette a hallgatóságot mértékletességre. Az együttlét különleges pillanata volt, amikor a lelkipásztor elővette azt a bizonyos Pilinszky kötetet, amiből a művész tizenöt évvel ezelőtt elkezdte a versek feldolgozását.
Október 4-én, csütörtökön két vendég érkezett a gyülekezetbe, dr. Ötvös László és az ÖkoEnergia Program Kft. munkatársai. A Hotel nagytermében, körben a fal melletti asztalok mind megteltek különleges kiadású és képi világú Bibliákkal, víztakarékossági berendezésekkel, tablókkal, gyermekrajzokkal. Ötvös László ny. lelkipásztor, író, költő, bibliakutató előadásában összehasonlította az általános és különleges kijelentést. Beszélt a bibliafordítások fejlődéséről és jelentőségéről, majd a téma kiemelkedő magyar szereplőit is bemutatta. Aztán sorra vette a víz megjelenését a Szentírásban. Elhangzott, hogy Isten kezében egyaránt lehet ítélet és áldás eszköze is a víz. Az ÖkoEnergia két ifjú előadója személyes vallomással vezette be az est második felvonását. Ennek keretében hangzott el Reményik Sándor: Istenarc c. verse. Majd szakmai bemutató következett, ahol a fogyasztáscsökkentő szűrők tényleges hatásfokával szembesülhettek a résztvevők. Az alkalmon fellépett a gyülekezet énekkara és bemutatásra kerültek a „Jézus és a víz találkozása” c. pályázatra beérkezett munkák.
A Teremtés Ünnepére kiírt pályázatra 19 beadvány érkezett. A helyi nevezőkön kívül Sepsiszentgyörgyről, Budapestről, Tiszafüredről, Hajdúnánásról, Encsről és Bekecsről is hozott a postás pályamunkákat. A harmadikos kisdiáktól egészen a 70 éves nyugdíjasig terjedt a téma kihívását elfogadók sora. A feldolgozás is hasonlóan változatos képet mutatott, hiszen rajzon, festményen, tablón, kisfilmen, dalon, versen, elbeszélésen, diabemutatón és fényképen keresztül vallottak az alkotók, a teremtett világoz való viszonyukról.
Pénteken hajnalban három személygépkocsi startolt el Telkibánya központjából, hogy ¾ 8-kor már közös istentiszteleten vehessen részt a hajdúnánási testvérekkel. A testvérkapcsolat az elmúlt évben kezdődött a két gyülekezet között, amikor hasonlóan együtt ünnepelték a Teremés hetét. A telkibányai lelkipásztor áhítata után a Református Általános Iskolában folytatódott a program, ahol a gyermekek pályázataiból nyílt kiállítás. A szakmai napot a Hortobágyi Madárkórház önkéntesének előadása, a skóciai Dalbeattie-i ökogyülekezet bemutatkozása, és a telkibányai eredmények ismertetése alapozta meg. A fiataloknak vetélkedő, sport, jótékonysági árverés és házi kedvenc kiállítás tette teljessé a napjukat. A skóciai és telkibányai delegációt Szólláth Tibor polgármester kalauzolta a város határában, bemutatva az önfenntartó gazdaság koncepcióját.
A hét zárására október 6-án délután ifjúsági bibliaóra keretében készültünk egyetemista és középiskolás fiatalokkal. A parókián énekeket gyakoroltunk, majd a templom előterében kiállítottuk a pályázatokat. Vasárnap rendhagyó istentisztelet keretében tekintettünk vissza a lezajlott programokra. Így mindenki egy kicsit részesévé válhatott azoknak az epizódoknak is, ahol nem tudott jelen lenni. Hisszük, hogy Krisztus bennünk végzett munkája által más lesz a világ. Ez nem csupán szívbéli érzés, mert ott van a vízben, a földben, a levegőben. Krisztus jó illatát terjesszük, bármivel is érintkezzünk! S ha ez még nem is a változás maga, de annak már az árnyéka…
Szalay László Pál, lelkipásztor
Hozzászólások