Hajdúnánási Református Gyülekezet Teremtés hetének beszámolója - 2012

A Hajdúnánási Református Gyülekezet az elmúlt években elkötelezetten szervezett, indított programokat és szolgálati formákat (öko-istentisztelet, önkéntes munkák), hogy felhívja a figyelmet a teremtés védelmének fontosságára. 2012. szeptember 30-án az MRE Ökogyülekezeti Tanácsának felhívására meghirdetett pályázaton az ökogyülekezeti címet nyerte el egyházközségünk másodikként. A már megvalósult és további jövőbeli környezettudatos programjaink elismeréseként használhatjuk az ökogyülekezet megnevezést 2015-ig.
 
A Teremtés ünnepének hete már harmadik alkalommal került megrendezésre gyülekezetünkben és Általános Iskolánkban. Ebben az évben is az ünnepi hét egy hosszabb projektbe illeszkedett egy osztály, a hetedikesek számára. Az idén az állatok védelme a központi téma. Október 5-én a telkibányai általános iskola diákjai és pedagógusai látogatták meg a projekt-osztályt, tapasztalatcsere és közös együttgondolkodás céljából. Szalay László telkibányai református lelkipásztor, az MRE ÖT tanácsosa is elkísérte őket. A telkibányai iskolával és református gyülekezettel már második éve tart a közös teremtésvédelem ünnep és projekt kapcsolat. A telkibányai gyülekezet által kiírt rajzpályázatra beérkezett pályaműveket is elhozták magukkal a vendégek. A pályázatra két hajdúnánási tanuló is helyezést elérő alkotásokat küldtek.
 
Meghatározó program volt a tanulmányi feladatok mellett a hortobágyi madárkórház számára való adománygyűjtés (jótékonysági vásár, perselyezés, focikupa). Az adománygyűjtésben legaktívabba a projektosztály és a 129. sz. Soós Gábor Cserkészcsapat tagjai vettek részt. Az állhatatos gyűjtőmunkának köszönhetően október 6-án 100.000 Ft adományt tudtunk átadni küldöttségünkkel a Madárkórház számára. A Madárkórházban tett látogatás után a gyermekek kezdeményezésére 4 madár -gólya, rétisas, vándorsólyom és barna héja - örökbefogadását vállalták osztályok.
 
A Teremtés ünnep programjának keretében a skóciai Dalbeattie Református Gyülekezet négy fős küldöttsége látogatott Hajdúnánásra Rev. Norman Hutcheson vezetésével. A közöttünk töltött négy nap alatt megismerkedtek egyházközségünk és intézményeink szolgálataival és lehetőségeivel. Tartalmas tapasztalatcsere volt ez mindkét fél számára, hiszen gyülekezeteink öko-gondolkodását és látását oszthattuk meg egymással. Dalbeattieben már 12 éve elkötelezetten vesznek rész a Skót Egyház öko-gyülekezeti programjában, ennek köszönhetően, számtalan folyamatnak hatását ismerik már a teremtett világért való megőrzésére és a gyülekezet építésére vonatkozóan. Skót testvéreink számára értékes tapasztalat volt, hogy láthatták gyülekezeti tagunk biogazdaságát, egy nagyüzemi farmgazdaságot és Hajdúnánás Önkormányzata által működtetett szociális föld programot. Szólláth Tibor polgármester vezette végig vendégeinket a város fenntartásában működő közösségi gazdálkodási központon.
 

Október 7-én ünnepi istentiszteleten zárul a Teremtés ünnepének hetét, ahol vendég-igehirdetőként Rev. Norman Hutcheson lelkipásztor szolgált. A gyülekezetük bemutatására is ekkor került sor, melyet a családi istentiszteleten jelenlévő gyermekek és felnőttek egyaránt nagy érdeklődéssel hallgattak. A Presbitériummal való beszélgetés alkalmával mélyebben betekintést nyerhettünk kölcsönösen egymás gyülekezeteinek életébe és mindennapjainak gyakorlatában. Az áldásos beszélgetésnek és megismerkedésnek reméljük, hogy formálódó testvér-gyülekezeti kapcsolatunk nyújt majd további távlatokat.