Öko okosságok Budán

A Budai gyülekezet hittanosaival örömmel és lelkesen ünnepeltük a Teremtés hetét.  Elsőtől egészen a hatodik osztályig, minden évfolyamon más-más témával foglalkoztunk a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolásban és a Batthyány Lajos Általános Iskolában, amely nem mellékesen öko iskola.

A kicsi elsősökkel  beszélgettünk a világ teremtéséről, a teremtett világról és szép sétát tettünk az iskola környékén.

A másodikosokkal az ige szerint megnéztük a vizet, lesétáltunk a Dunához, beszélgettünk az ivóvíz védelmének fontosságáról, és világtérképen nézegettük meg mennyi vizet, vizes élőhelyet találunk Földünkön.

A harmadikosokkal - negyedikesekkel nyomozást folytattunk egészséges és egészségtelen ételek után, megnéztük mit jelent a gén manipuláció, és ételajánlót írtunk az egész osztálynak csupa finom, friss hazai gyümölcsből.

A felsősök önállóan néztek utána, mit is jelent az "ökoság" és rövid egyéni prezentációkban számoltak be, hogy családjukban, környezetükben milyen tapasztalatokat szereztek. Öröm volt hallgatni a sok lelkes beszámolót, annál is inkább mert a családok többsége odafigyel a környezetére, óvja a teremett világ ráeső részét. Ki szelektív hulladékgyűjtéssel, ki pet palackok helyett víztisztító használatával, vagy éppen esővíz gyűjtéssel csökkenti a vízfogyasztást. A legtöbben odafigyelnek a tiszta táplálkozásra és igyekeznek újra hasznosított papírt használni.

A komoly munka jutalma friss magunk sütötte kenyér és must készítés volt, kiállítottuk a rajzokat és beszámoltunk a Teremtés hete eseményeiről az osztályoknak.

Fördős Kata

Budai Református Egyházközség

missziói gondnok- hitoktató

2013