Anthony Hopkins egy zseni. A jó színészt arról ismerni fel, hogy még azt is élvezettel nézzük, ahogy kiszáll a taxiból, vagy elnyom egy csikket. Mindenki a nagy szerepre áhítozik, amiben igazán meg tudja mutatni magát. A vérbeli aktornak viszont elég a lehetőség, elég a pillanat. Nem vágyik többre csak, hogy elevenné tegye a filmvásznat. Lélekkel tölti meg az előre odakészített kosztümöt, eltűnik a személy és életre kel a szerep. Így történik nem csak a zajos sikertől és díjaktól körülvett A bárányok hallgatnak, a Napok romjai, vagy az Árnyékország esetében, hanem Burt Munroe megformálásánál, A leggyorsabb indiánban. A valós történetet feldolgozó filmben az öreg motoros a sebesség megszállottja. Mindig gyorsabban tempóra ösztönözné a veterán Indiánt, amit maga bütykölt, farigcsált a fészerben. Az ő filozófiája az lehetett, hogy mindent a sebességért. A Utahbeli Bonneville gyorsulási pályán, az eddigi rekord megdöntése érdekében, még az életét sem féltette, csakhogy vágya beteljesüljön. 200 mérföld óránként nem kevés, és ő megülte, megtartotta, uralta a gépet, ami oda röpítette, ahol Burt Munroe álmai voltak.

            A sebesség, a gyorsulás, az észrevétlen áttünés egy cél. Nem csak öncél, hanem a távolság, az idő, az információ magabiztos kezelésének ígéretét hordozza. Minden területen azon dolgozunk, hogy a szolgáltatások, a lehetőségek, a kapcsolatok azonnali elérhetőséggel rendelkezzenek. Ma nincs várakozás, a rögvest már nem opció, a most is későnek, darabosnak tűnik. A már történik, az esetleg meggyőző. Míg a XX. század gyorsaságát a robbanómotor, az automobil adta, mint a futurizmus jelképe, addig a XXI. század első másodperceivel az internet versenyzett. A holnap viszont a smart bolygóé, amikor is az okostelefon helyett, minden használati tárgyunkba beültetjük az értelem csíráját. Még ajkunkon sincs a szó, de a ránk szabott környezet, már tudja, mire is van szükségünk…

            Ha egy tényező ennyire birtokolja, uralja az életünket, akkor hogyan lehet kibújni alóla? A böjti időszak pontosan ezeknek az ember felé nőtt árnyékok, a természetesség, hasznosság és jóság illúzióját keltő könyörtelen fáraók hatalmának a megtörését szolgálja. Miként ugorhatnánk le a 600 km/h a jövőbe száguldó elektromágneses vonatról? Megtehetjük-e ezt a lépést úgy, hogy közben nem szegjük nyakunkat, nem esünk el életrevaló lehetőségektől, nem fordítunk hátat a haladásnak? Fejtsük le a görcsberándult öklünket a sebváltóról, ami a következő fokozatot keresi. Tegyük üresbe a járgányt. Hagyjuk a motort, a kenőanyagokat, a fogaskerekeket, a láncszemeket lehűlni. Mi is engedjünk a figyelmünk állandó koncentráltságán. Mentsük fel az axonjainkat és dendritjeinket. Fogjuk vissza a magas fordulatszámot biztosító kávét, energiaitalt és amfetamint. Bátran hunyjuk le a szemünket. Kezdjük azzal, hogy „aki sokat alszik, keveset él” axiómát hatástalanítjuk. Süllyedjünk bele egy kényelmes ágyba. Ne úgy adjunk találkát Hüpnosznak vagy Morfeusznak, ahogy a japánok teszik, úton-útfélen kidőlve, hanem előkészülve a nyugalom óráira. Nézzük meg az ágyunkat, a hálószobánkat milyen. Hamvas Béla szerint e hely meghittsége eltűnt. Nem lehet nászt tartani, sem szülni, sem meghalni. Kajüt egzisztenciák vannak, korunk nyelvén kapszulahotelek. A böjtünk legyen figyelemmel arra, hogy álomképekből eleget szippantsunk magunkba.

            Maradjunk a zsigeri szükségleteknél. A friss ébredést egy kiváló reggeli tudja megkoronázni. Az étkezésnél is sokat írtak már a minőségről, a mennyiségről, a diétás falatokról. Keveset írtak magáról a tempóról. Pedig lehetnénk a slow food hívei ezekben a hetekben. Ragaszkodva a kicsihez, a nem sietőshöz és a helyihez. Persze ezzel mellőznünk kellene a gyorséttermeket, a tartósított, félkész élelmiszereket. Talán keresve/figyelve azokat a termékeket, amelyek kézművesek, amelyek a közeli tanyákon, farmokon érlelődtek, ezzel ráérzel magára az étel elkészítésének a csínjára. Ha mi magunk is látjuk a termelők odafordulását a földhöz, a jószágokhoz megsejtjük, azt a különleges kapcsolatot, ami a gondos gazdaság és annak művelője között vibrál. Ne akarjunk túl lenni rajta. Ne csak az éhséget üssük el. Vigyünk poézist, vallást az étkezésbe. Kísérletezzünk. Próbálgassuk, kóstolgassuk a falatokat. Legyen tere és ideje az étkezésnek, amit nem osztunk meg más tevékenységgel csak a családdal és a barátokkal. Az 1986-ban elindult mozgalom jelképe a csiga, ahogy egy nem mindennapi magyar kezdeményezésé is, a Művészetek Völgyéé.

            Alvás, evés, fesztiválozás. Senki nem mondhatja, hogy teljesíthetetlenek a böjti tippek. A fesztivál alatt megáll az idő. Vagy ha erre nem is képes, csigatempóra vált. A művészet világába belépve a ketyegő Jacques Lemans helyett, napóra gyanánt inkább a mezei kóró vagy egy napraforgó árnyékára figyelsz. Egy másik erőtér kezd dominálni a Wi-Fi és a Bluetooth felett. Agyagozhatsz, festhetsz, rajzolhatsz, papírcsónakot eregethetsz, kerámiamanókra nevethetsz. Russel jóslata teljesedik be, amikor is az emberek vágyat éreznek majd arra, hogy olvassanak, fessenek, kézimunkázzanak. A legfőbb cél, hogy egyszerre csak egy dologgal bíbelődjenek. Közöd lesz a történésekhez, az alkotásban/befogadásban ott vagy.  Kevés útipoggyásszal, felszereléssel, elvárással, taktikázással még egy fesztiválnak is lehet üzenete a böjtben. Mert itt nem késhetsz le semmiről, vagy odaérsz, vagy kezdődik valami más.

            A Samsara c. film utolsó harmada bemutatja a nyugati világ megállíthatatlan nyüzsgését. Az élet mintha sohasem állna meg. Levegővételre is csak, épp hogy jut idő. Pedig ezt a kellemetlen ütemet mi állítottuk be. Magunkra kényszerítettük a fejlődés ezen formáját, amit a növekedésben és a gyorsaságban tettünk mérhetővé. Embervoltunk több mit a megszerzés, több mint a felhalmozás.  A film bemutatja, hogy mindaz, amiért annyit futottunk, törtettünk pusztulásra, szétszerelésre ítéltetik. A böjt megmutathatja, hogy a kevesebb végül több lehet. A csigaház növekedése egyszer csak megáll. De milyen furcsa, hogy nem stagnál, hanem elkezd csökkeni a térfogata. Nem lehet, hogy mi is kisebb hellyel is beérjük ezen a bolygón? Álmokkal, ízekkel, színekkel a sok haszontalanság vonzása csökken, a tekintet tisztul, a gondolat erőre kap. A böjtöd így lesz hasznosabb.

Szalay László Pál